Címkék: Dijja, dijjas blog, für immer jetzt
Mi a helyzet?
Velem nem sok, ugyanaz, ami eddig is. :/
Viszont!
Van egy aprócska hírem Nektek! :) A blog elköltözött. Azt hiszem kinőtte a freeblogot. A blog elérési címe mostantól:
www.thefuneralofheart.wordpress.com
Hogy miért pont WordPress? Őszintén szólva nem tudom. Ezt tűnt a legszimpibbnek. Igaz nekem speckó baromi nehéz kezelni, de azért lassan csak belejövök. ;)
A részek már fent vannak. Ha gondoljátok lehet olvasgatni, kommentelni, mert ugye a kommentek sajnos itt maradnak. :(
De csak lesznek majd újak.
Ugye? :D
Remélem. :) Ezt a blogot egyenlőre nem törlöm, hátha meggondolom magam, vagy mit tudom én(nálam soha nem lehet tudni :D), de friss csak a másikban lesz!
Ja, és még valami. Az új oldalon már a többi történetem is fenn lesz. Amik még a G-portalos oldalamon fenn vannak. :)
Remélem a másik oldalra is sokan foktok járni. :D További kellemes napot mindenkinek! :)
Pusziii <3
Dijja
P.s.: Már írom a következő részt is! ;)
Kategóriák: Für Immer Jetzt Címkék: barátság, bill kaulitz, fanfiction, für immer jetzt, georg listing, gordon tümper, gustav schafer, simone trümper, story, szenvedély, szenvedés, szerelem, tokio hotel, tom kaulitz, történet
Sziasztok Drágáim! :)
Nagyon sajnálom. Megpróbáltam. Én igazán megpróbáltam a szünetben összehozni valamit, de sajnos nem sikerült. Szombaton úgy el kezdett fájni a fogam, hogy majd beleőrültem a fájdalomba. Vasárnap már annyira fájt, hogy szabályszerűen elsírtam magam. Még ahhoz is erő kellett, hogy egy helyben üljek. Beszélni egyáltalán nem tudtam... Úgyhogy aztán egész nap csak ültem, és próbáltam nem a fájdalomra koncentrálni. Persze gyógyszert vettem be, de sajnos még a legerősebb gyógyszer sem segített. :S Hétfőn elmentem fogorvoshoz, aki közölte, hogy úgy be van gyulladva az egész ínyem, hogy ő inkább hozzá sem nyúl. Felírt egy rakás gyógyszert, úgyhogy most várok, hogy lemenjen a gyulladás és mehessek a szájsebészetre kihúzatni. Hát nem csodálatos? De legalább kaptam egy bazierős fájdalomcsillapítót is...
Szóval ennyi. Mondom én, hogy mostanában minden összejön. Komolyan ennyi rossz nem nagyon gyűlt még össze egy évben, mint most a 2010-esben. Remélem azért megélem a 2011-et... :/
Mint látjátok, hoztam részt. Olvassátok egészséggel! ;) Véleményekre kíváncsi vagyok továbbra is. Főleg azért, mert én nagyon úgy érzem, hogy a történet egyre laposabb. Vagy nem is tudom. Szóval már nem vagyok vele annyira megelégedve, mint azelőtt... :S
44. rész – Dean Harris
- Halló, Jessica?
- Igen, szia Sam!
- Beugorhatnék egy kicsit?
- Persze, gyere csak. Baj van? – kérdezte Jessica aggódva.
- Be… beszélnem kell veled! – hüppögött a lány a telefonba.
- Te jó ég! Samantha, te sírsz?
- Semmi bajom, csak… majd elmondom.
- Oké. Hol vagy most?
- Anyunál voltam, azt hittem jobb lesz, ha beszélek vele, de csak rosszabb lett – magyarázta a lány letörten.
- Eljövök érted, mondd a címet!
- Nem kell, Jess, tényleg! De azért köszi. Mindjárt hívok egy taxit és…
- Mondom, hogy felesleges, elmegyek érted. Kérlek, mondd a címet!
- De…
- Semmi de! A címet!
* * *
- Köszönöm – sóhajtott fáradtan Sam immár a kocsiban, mikor beszállt.
- Ugyan már Sam! Tudod, hogy rám mindig mindenben számíthatsz.
- Tudom, és köszönöm Jessica! – nyomott egy puszit a lány arcára, majd megölelték egymást.
- Nincs mit, na mesélj!
- Én csak… teljesen össze vagyok zavarodva. Beszéltél Billel?
- Mostanában nem. Talán a múlt héten, miért?
- Szörnyű dolgot tettem – hunyta le a szemeit Samantha és újra könnyek csurogtak le az arcán. – Illetve tettünk.
- Ne ijesztgess, mit? – pillantott rá Jess halálra rémült arccal.
- Én lefeküdtem Billel.
Ahogy kimondta borzongás futott végig az egész testén. Újra visszagondolt a szenvedélyes éjszakára, és Billre, aki még csodálatosabb és tökéletesebb volt számára, mint valaha. Megijedt, őszintén megijedt, hogy ilyen gondolatok fűzik Billhez. Legszívesebben visszaforgatta volna az időt oda, ahol még meg sem ismerte. Talán nem is kellett volna elvállalnia a kezelését.
Jessica valóban meglepődött. Erre aztán tényleg nem gondolt. Azért tetszett neki a dolog, hiszen tisztában volt vele, hogy milyen érzelmek fűzik Billt Samhez. Másfelől viszont tudta, hogy Andreas nemrég kérte meg barátnője kezét, aki már az esküvőjüket tervezgette. És megcsalni valakit egyáltalán nem szép dolog. Pláne, ha már jegyben járnak. Azonban azt is tudta, hogy ezzel Samantha is ugyanúgy tisztában van és egyetért.
- Ezt ugye nem mondod komolyan? – volt ebben a kérdésben minden. Meglepettség, öröm, bánat…
- Sajnos nem – motyogta szemlesütve a pszichológuslány.
- Mi az, hogy sajnos? Megbántad?
- Nem – rázta meg a fejét. – Épp ez az, hogy egyáltalán nem.
- Na és Andreas?
- Nem tud róla. Tegnap történt, Andy pedig már 4 napja elutazott.
- Te jó ég! És akkor most felbontod az eljegyzést?
- Dehogy. Ez eszembe sem jutott. Bár ha Andy megtudja, lehet, hogy ő fel fogja bontani.
- És ha nem tudja meg? El se mondod neki?
- Jahj, Jessica, nem tudom – temette kezeibe arcát.
- Ismerlek Sam, nem fogod kibírni. A lelkiismereted…
- Nem érdekel. Anyu azt akarja Andreas legyen a férjem, és hogy… - itt elcsuklott a hangja. Eddig még soha senkinek sem beszélt a lányáról.
- Hogy? – kérdezte türelmetlenül a másik.
- Hogy együtt neveljük fel a kislányomat.
- Te-tessék?? – húzódott le a kocsifelhajtóra, mikor megérkeztek a Georggal közös lakásukhoz. Leállította a kocsi motorját és mélyen barátnője szemeibe nézett. – Neked van egy… egy kislányod?
Samantha csak halványan bólintott.
- De hát…
- Tudom. Fiatal vagyok és nem is volt betervezve.
- Elmeséled?
- Persze. De meg kell ígérned, hogy amiről ma beszélgettünk, nem mondod el senkinek, oké? Még Georgnak sem!
- Megígérem. Szóval?
- Körülbelül 4 évvel ezelőtt, még egyetemista koromban jártam egy sráccal. A neve Dean Harris. Teljesen bele voltam zúgva, iszonyatosan jól nézett ki, ő volt az egész egyetem legjobb pasija, és minden lány vele akart járni. Hát én megkaptam őt. Talán 2 hónapja járhattunk, mikor először lefeküdtünk. Csodáltam is, nagy macsó létére, hogy bírta olyan sokáig, és határozottan meg voltam róla győződve, hogy csak is miattam. Aztán 2 hétre rá megtudtam, hogy terhes vagyok. Nagyon ki voltam bukva, de azt gondoltam, Dean úgyis kitart mellettem, és majd együtt szépen felneveljük. Hogy majd egy nagy boldog család leszünk! – nevetett fel keserűen a lány. – Úgyhogy aztán elmondtam Deannek, aki erre fülét-farkát behúzva, fejvesztve menekült. Azt mondta, sajnálja, de ő tovább szeretne tanulni. Jelentkezett a Harvardra és fel is vették. Azóta nem láttam.
- Úristen – szólt döbbenten Jessica. – Ez… szörnyű…
- De igaz…
Folyt. Köv.
Kategóriák: Dijja's blog, Für Immer Jetzt Címkék: charlie and the chocolate factory, charlie és a csokigyár, edward scissorhands, helyzetjelentés, johnny depp, ollókezű edward, sajnálom
Ne haragudjatok, hogy csak most jelentkezem, de bevallom őszintén eddig sem kedvem, sem erőm, sem pedig időm nem volt... :S
Sok minden összejött az utóbbi időben a magánéletemben, ráadásul a suliban is hajtani kell, ha akarok még kezdeni valamit az életemmel valamikor... :/
Sajnos a magánéleti "problémáim" (ha elehet ezt így nevezni, ugyanis nem vagyok benne biztos, hogy ezek a dolgok beleférnek ebbe a kategóriába:S), óriási mértékben befolyásolták az ihletem is, szóval mostanában még írni is alig tudok. Ha véletlen sikerül valamit összedobnom, az sem tetszik soha. Szóval nem tudom mi lesz a folytatással. Jövő héttől őszi szünet (hálaistennek), úgyhogy talán lesz időm egy kicsit utolérni és összekaparni magam(remélem), és akkor lesz rész.
Remélem megértetek engem. :( Szeretem ezt a történetet, és mégjobban szeretlek Titeket, szóval nem akarok csalódást okozni senkinek. Se magamnak, se Nektek. Viszont ha most kierőszakolok magamból egy részt, azt hiszem mindannyian csalódni fogunk... :(
A blogom ettől még nem szünetel, lehet, hogy néha benézek és írok helyzetjelentést, hogy miként állok mivel. :) Viszont rész biztos, hogy csak jövő héten lesz(!!!)
Ja igen. Még valami. Szerelmes lettem Ollókezű Edwardba és Willy Wonkába ^^
De most komolyan. :) Ha valaki esteleg még nem látta, sürgősen nézze meg az Ollókezű Edward-ot és a Charlie és a csokigyár-at! Johnny Depp igazán remek színész (és pasi:)) ;)
Willy Wonka (Charlie és a csokigyár)
Ollókezű Edward
Millió puszi Nektek <3
Kategóriák: Für Immer Jetzt Címkék: barátság, bill kaulitz, fanfiction, für immer jetzt, georg listing, gordon tümper, gustav schafer, simone trümper, story, szenvedély, szenvedés, szerelem, tokio hotel, tom kaulitz, történet
Sziasztok! Itt a rész! ;) A kommenteket köszönöm, várom őket továbbra is. <3
Míg el nem felejtem! Kedves temese18@freemail.hu! Formspringen a segítségemet kérted, én pedig sajnos valamiért nem tudtam neked visszaírni emailben, mert folyton visszadobta a levelet, amit elküldtem. Ha gondolod felvehetsz msn-re (diana.leczki@citromail.hu), vagy megadhatsz egy másik mail címet is, és akkor szívesen segítek! ;)
43. rész – Hannah
- Sammy! – futott a nő felé a kis szőkeség boldogan, mikor belépett az ajtón.
Hannah gyönyörű kislány. Mint egy valódi kis angyalka, göndör aranyszőke kis fürtjeivel, és azokkal a hatalmas kék szemecskéivel.
- Hannah, kis hercegnőm, hogy vagy? – guggolt le mellé, és finoman kezeibe vette először a gyermek puha arcocskáját, majd finom aprócska kezeit.
- Jól. Csak hiányoztál Sammy! – nézett rá elbűvölően a tengerkék kis szemeivel a kislány, majd átölelte a nyakát.
- Te is nekem kis hercegnőm! Nem is tudod mennyire!
- Gyere be! – mutatott a kislány a nappali felé.
- Oké. Na gyere, hercegnőm! – vette karjaiba a lányt, és a nappaliba indultak.
- Hoztál nekem ajándékot?
- Hát… hoztam, de azt ki is kell ám érdemelni!
- Hogyan?
- Jó kislány voltál?
- Igen, nagyon. Képzeld segítettem az anyucinak sütit sütni.
- Ó, hát akkor te már nagylány vagy!
- Ühüm – bólogatott aranyosan a csöppség.
- Hát akkor mindenképp megérdemled az ajándékot.
- Hurrá! – csapta össze a kis tenyereit boldogan.
- Ülj le ide szépen, és csukd be a szemed! – ültette le a kanapéra a kislányt. – Egy perc és hozom, de ne less!
- Oké – bólogatott Hannah összeszorított szemekkel, Sam pedig kiment az előszobába, és az egyik táskájából előhúzott egy közepes méretű műanyagdobozt, amiben egy baba díszelgett. Gyorsan visszasietett a nappaliba, majd leguggolt a kis Hannah elé.
- Kinyithatod! – mosolygott, mire a kislány szemei szinte kipattantak, és mohón kapott az ajándéka után.
- De szép baba! – ámuldozott álmodozós hangján.
- Tetszik?
- Nagyon!
- Tessék! – vette le az átlátszó műanyagdoboz tetejét Samantha, és kivette belőle a babát.
- Köszönöm Sammy! – ölelte át Samantha nyakát, majd a baba haját kezdte simogatni.
- Puszit nem is kapok? – mosolygott a kislányra, mire az nyomott egy cuppanós puszit az arcára.
- Anyuci nézd! – huppant le a kanapéról, és a konyha felé futott a babájával.
- Teljesen elkényezteted ezzel a rengeteg ajándékkal – jelent meg az ajtóban egy 45 év körüli nő.
- Csak szeretnék neki mindent megadni! – préselte ki összeszorított ajkai közül Samantha, úgy, hogy Hannah még véletlenül se hallja.
- Hannah kicsikém, mutasd meg apunak is a babádat, jó?
- Oké – bólintott a kislány mosolyogva, és az emeletre sietett.
- Nem ajándékokkal kéne elhalmoznod, hanem egy kis szeretettel. Sokkal több időt tölthetnél vele, elvégre az anyja vagy! – Miranda szemei csak úgy villámlottak.
- Anya, kérlek, ne kínozz már te is! – suttogta könnyes szemekkel, majd szinte szabályszerűen sírva fakadt.
Túl sok volt ez már neki. Először Andreas, aztán Bill, most pedig az édesanyja. Úgy érezte, nem bírja tovább. Miranda értetlenül bámult rá.
- Sam? Kicsim, te sírsz? – óvatosan közelebb merészkedett lányához, és sajnálkozva figyelte.
- Nem bírom tovább, anyu! Minden egyre rosszabb lesz. Andreas utál, Bill szintúgy, te is utálsz, és Hannah is… – szipogta a pszichológuslány könnyeit törölgetve.
- Hey, kicsim, álljunk csak meg! Miért utálna Andreas? És egyáltalán ki az a Bill? Ja, és ha már itt tartunk, Hannah és én nem utálunk. Szóval? Halljam a válaszokat!
- Először ígérd meg, hogy nem ítélsz el. Ha nem is támogatsz, legalább annyit kérek, ne ítélj el!
- Ezt meg sem hallottam. Miért ítélnélek el? Az édesanyád vagyok. Tudod, hogy számíthatsz rám.
- Mert egy szörnyeteg vagyok – suttogta maga elé. – Egy undorító szörnyeteg.
- Ne mondj ilyet, kislányom! – ült le a lánya mellé az asszony. – Mit csináltál?
- Andreas megkérte a kezem – nyögte ki a lány visszafolytott hangon.
- De hát…
- Tudom, szólnom kellett volna. De annyira össze voltam zavarodva, és minden olyan gyorsan történt.
- Kicsim, ezzel mi a probléma?
- Még nincs vége. Szörnyű dolgot tettem, anya! – suttogott újra a lány, majd kezét a szájához emelte.
- Samantha, kérlek, ne húzd tovább! Ki vele!
- Megcsaltam Andyt!
- Tessék?
- Igen, tudom, undorító vagyok! És tudod mi a legrosszabb? Mégcsak nem is bántam meg! – csattant fel hisztérikusan.
- De hát kivel?
- Az egyik páciensemmel, Billel – motyogta lehajtott fejjel.
- Miért teszed ezt Samantha? Andreas tökéletes számodra. Most, hogy megkérte a kezed, olyan fényes jövő állhat előttetek. Boldog család lehetnétek a kis Hannahval…
- Jaj anya, azt hiszed ez ilyen egyszerű? Ha Andreas megtudná, hogy van egy 3 éves kislányom, fejvesztve menekülne tőlem. Nem is beszélve arról, Hannah mit érezne. Nem tudhatja meg, hogy én vagyok az anyja. Még nem!
- Mégis mikor akarod elmondani neki? Mikor felnőtt lesz? Hogy aztán a fejedhez vághassa, hogy az egész élete egy hatalmas nagy hazugság volt?
- Nem. De még várnom kell vele! Még nem készültem fel rá! – jelentette ki határozottan a lány.
- Ami Andreast illeti, szerintem megértene. Nem úgy ismerem, mint aki…
- Te nem is ismered őt! – vágott anyja szavába felbőszülten.
- Már hogyne ismerném! 2 és fél éve együtt vagytok. Eszement nagy baromságot tettél lányom! Andreas nem ezt érdemli!
- Hidd el, hogy nem ismered őt! – suttogta könnyes szemekkel a lány maga elé.
Folyt. Köv.
Kategóriák: Dijja's blog, Für Immer Jetzt Címkék: Dijja, dijjas blog, fanfiction, für immer jetzt, story
Perceken belül fent van az új rész. :) Mivel tegnap este már nem volt időm, úgy döntöttem ma akkoris megajándékozlak Titeket eggyel. :D <3
cupp (KL)
Kategóriák: Für Immer Jetzt Címkék: barátság, bill kaulitz, fanfiction, für immer jetzt, georg listing, gordon tümper, gustav schafer, simone trümper, story, szenvedély, szenvedés, szerelem, tokio hotel, tom kaulitz, történet
Sziasztok!
Nem akarok megint magyarázkodni, mert gondolom már torkig vagytok velem. Sok minden összejött mostanában, és sajnos nem mindig tudom beosztani az időm. :S Tegnapra ígértem a részt, de sajnos tegnap közbejött valami, és csak ma tudtam megírni. :( Elvileg ma kettőt akartam hozni, de nem akartalak már tovább váratni Titeket, szóval inkább hoztam egyet. (És nem ígérem meg, de megpróbálok ma este még hozni egyet!)
A véleményeket nagyon nagyon KÖSZÖNÖM! Még mindig szívesen fogadom őket, és kritikát is nagyon szívesen olvasok, hiszen mint minden író, én is szeretnék fejlődni. :)
Jó olvasást!
42. rész – A nagyképű, egoista, gyerekes, bunkó
- Természetesen – bólintott Bill mosolyogva, felvette a földről, és átnyújtotta. Samantha a takaróval ügyeskedve – hogy mégiscsak takarja a testét – próbálta felvenni a boxert, ez azonban lehetetlennek bizonyult, főleg, hogy Bill mereven bámulta őt. – Ne haragudj, de megtennéd, hogy elfordulsz egy kicsit?
- Nem mintha még nem láttalak volna meztelenül, de egyet kell, hogy értsek ezzel az elfordulás dologgal, ha nem akarod, hogy 2 másodpercen belül rád vessem magam. Úgyhogy… – vigyorgott kajánul, és megfordult.
Samantha is elvigyorodott, majd gyorsan felvette a boxeralsót. Aztán körülnézett, és meg is látta a földön ugyancsak Billtől kapott pólóját is, így gyorsan azt is felvette és magára kapta.
- Most már megfordulhatsz.
- Azta, milyen gyors vagy! – nevetett fel Bill. – Pedig reméltem, hogy legalább a pólót nem vetted még fel.
- Hát sajnálom – mosolyodott el a lány halványan.
- Remélem tényleg nem bántad meg, ami tegnap este történt – lépett közelebb a lányhoz. – Mert én egyáltalán nem – tűrt a füle mögé egy hajtincset, ami a lány szemébe lógott.
- Tudom, és én sem.
- Akkor? Most mi lesz velünk?
- Fogalmam sincs Bill. Nem csaphatom be Andreast – rázta meg a fejét halványan.
- Hogy mi?! De hát megcsal téged!
- Tessék? – nézett nagy szemekkel a fiú szemeibe.
- Na jó, ezt csak kitaláltam, de éppenséggel lehetne – sóhajtott fel a srác.
- Hogy te milyen gyerekes vagy! – vágta oda idegesen a lány, majd idegesen az ágyra ült.
- Most mit vagy úgy kiakadva? Andreas világ életében olyan volt, mint Tom. Sosem volt tartós kapcsolata, folyton más lány után nézett! Nem hinném, hogy pont hozzád hűséges lenne.
- Pont hozzám? – húzta fel a szemöldökét Sam.
- Nem úgy értettem – hunyta le a szemeit Bill.
- De, igazad van! Pont hozzám hűséges lenne? Végülis én nem érdemlem meg, hogy szeressenek, megbecsüljenek, meg ilyesmi! – morogta.
- Tényleg nem így értettem! Talán rosszul fejeztem ki magam. Sammy…
- Ne Sammyzz itt nekem! – csattant fel. – Elegem van belőled! – állt fel idegesen, és öltözködni kezdett.
- Most meg mit csinálsz? – kérdezte Bill ijedten.
- Öltözködöm, nem látod?
- Nem kell elmenned – szólt halkan.
- De igen, kell! – vette fel a kabátját is, majd a többi holmiját bedobta a táskájába, és az ajtó felé indult.
- Samantha…
- A boxeredet és a pólódat köszi, hazaviszem, kimosom és visszakapod.
- Nem kell, megtarthatod.
- Kössz, de nem! Mint mondtam, kimosom, és visszaküldöm Jessicával – szólt hidegen a pszichológuslány. – Szia! – köszönt el, és kisietett a szobából.
- Sam, kérlek, ne csináld! – sietett utána a srác, de a nő válaszra se méltatta.
- Hova-hova Samantha? Már el is mész? – kérdezte Tom a nappaliban, mikor megpillantotta a sietős léptekkel távozó lányt.
- Az öcséd egy nagyképű, egoista, gyerekes, bunkó! – állt meg egy pillanatra a lány és mutatóujját az idősebbik Kaulitzra emelte.
- Hogy kiismerted! – vigyorodott el. – Na jó, viccet félretéve. Most éppen mit csinált?
- Kérdezd meg tőle! – morogta összeszorított fogakkal, majd végleg elhagyta a házat.
Alighogy becsukódott a bejárati ajtó, Bill jelent meg a lépcső alján, és szomorúan Tomra pillantott.
- Nagyon elszúrtam, ugye? – szorította össze a szemeit.
- Hát elég rendesen! De mégis mi a fenét műveltél?
- Hát, lehet, hogy mondtam olyan dolgokat, amiket nem kellett volna.
- Mint például?
- Hogy én sokkal jobb vagyok, mint Andreas; hogy Andreas mindig is nőcsábász volt, és hogy ő miatta biztos nem változott meg…
- Hát igen, nem szerencsés, ha egy menyasszonynak szex után azt ecseteled, hogy mennyivel jobb vagy a vőlegényénél.
- Jól van, oké! Rúgj még belém te is!
- Én csak azt mondom…
- Tudod mit? Inkább ne mondj semmit!
- Te tudod!
* * *
Mikor Samantha hazaért, már dél is rég elmúlt. Elment gyorsan bevásárolni, majd összeütött egy könnyű kis ebédet. Miután megebédelt, elmosogatott, és nagytakarítást csinált a konyhában, hogy elterelje gondolatait az előző estéről. Ám mikor végzett, rájött, semmivel sem volt jobb. Még takarítás közben is Bill járt az eszében.
Másnap reggel minden a szokásos módon telt. Sam elment dolgozni, és bár szinte egész nap csak Billre és a veszekedésükre gondolt, sikerült átvészelnie a napot. Mielőtt hazaindult volna, kapott egy hívást édesanyjától.
- Halló?
- Szia Sam, itt anyu!
- Szia anyu! De örülök, hogy hívsz. Már hiányoztál.
- Te is nekem kicsim! Figyelj csak! Beugorhatnál a napokban. Tudod, a kis Hannahnak rettentően hiányzol.
- Ó! Nekem is nagyon hiányzik már Hannah! Mit szólnál a mai naphoz? Nem zavarok, ha most beugrok? – kérdezte buzgón.
- Dehogyis lányom! Tudod, hogy téged mindig szívesen látunk. Mellesleg Hannah kiugrik majd a bőréből, ha meglát. Tényleg nagyon hiányzol neki.
- Ő is nekem!
- Akkor miért nem látogatod meg őt sűrűbben? Miért kell folyton rád szólni, hogy gyere?
- Ez nem igaz!
- Dehogyisnem! Legalább 3 hete nem voltál itt.
- Rengeteg a dolgom mostanában, sajnálom!
- Persze. Ezzel el van intézve, igaz?
- Anya, kérlek, ne akard, hogy összevesszünk.
- Nem, isten ments! Hogy még azt a kis időt is elvegyem Hannahtól, amit veled tölthet…
- Nemsokára ott leszek. Ne szólj neki, hadd legyen meglepetés!
Folyt. Köv.
Kategóriák: Für Immer Jetzt Címkék: barátság, bill kaulitz, fanfiction, für immer jetzt, georg listing, gordon tümper, gustav schafer, simone trümper, story, szenvedély, szenvedés, szerelem, tokio hotel, tom kaulitz, történet
Sziasztok! :)
Meghoztam az új részt! ;) Jó olvasást! Ja és komikat még mindig várok! *-*
41. rész – Lelkiismeretfurdalás
A tálcával egyensúlyozva lépdelt fel vidáman, miközben azon izgult, vajon Sam mit fog hozzá szólni. Halkan lépett be a szobába, nehogy felébressze a lányt. Letette a tálcát az asztalra, és befeküdt az alvó lány mellé. Óvatosan átkarolta, és egy csókot nyomott az arcára. Samantha mocorogni kezdett, majd mikor visszagondolt az előző este történéseire, ajkán széles mosoly jelent meg.
- Jó reggelt, Bill!
- Jó reggelt, Sammy!
- Tessék? Hogy szólítottál? – hunyorgott a lány az énekesre.
- Sammynek! Baj?
- Nem, dehogy! Csak így senki nem szólít.
- Majd én! Persze, csak ha nem bánod.
- Persze, hogy nem.
- Akkor jó – nyomott egy csókot a lány szájára mosolyogva.
- Bill, én… – kezdte a lány egy nagyot sóhajtva, de a fiú leintette.
- Majd később megbeszéljük, rendben? Hoztam reggelit. Most szépen megreggelizünk, aztán pedig beszélhetünk.
Samantha halványan elmosolyodott, és bólintott.
- Oké.
- Na, nézzük csak, mit hoztam. Van itt pirítós, vaj, eperdzsem, 100%-os narancslé, ez egészséges – pillantott a lányra komolyan, mire az elnevette magát. - … és kávé, na ez már nem egészséges. Mondd, hogy szereted valamelyiket a sok közül! – nézett rá könyörögve.
- Őszintén szólva, mindent imádok, amit felsoroltál.
- Komolyan?
- Igen. Köszönöm a sok finomságot!
- Nagyon szívesen.
Gyorsan megreggeliztek együtt, ami ugyan nagyon kellemes volt, csak éppen Samantha nem volt éppen felszabadult. Végig Andreas járt a fejében. Hiszen elméletileg szereti! Mégis megcsalta… Hogy tehette vele ezt, ha szereti? Ezek szerint már nem is szereti? Teljesen összezavarodott.
- Nagyon finom volt, köszönöm!
- Szívesen Sammy! Neked mindent – mosolygott Bill a lányra, és egy csókot nyomott volna az ajkaira, de ő elhúzódott.
- Bill…
- Igen, tudom – vágta rá egyből a fekete. – Most jön az, hogy mennyire sajnálod, nem szabadott volna, és hogy megbántad…
- Igen, igen és nem! – felelte Sam komolyan.
- Szóval nem bántad meg? – csillant fel az énekes szeme.
- Jaj Bill, hát persze, hogy nem! De ez még nem azt jelenti, hogy helyesen cselekedtünk – sóhajtott gondterhelten.
- Sammy, hisz vonzódunk egymáshoz, még a vak is látja. Kedveljük egymást, két felnőtt ember…
- Ez mind igaz, de egyet elfelejtettél! Bill, én menyasszony vagyok! Egy másik férfi menyasszonya, aki ráadásul régen a barátod volt. És miattam vesztetek össze.
- Nem számít! – fogta meg a nő kezét bíztatóan. – Ha Andy valóban ilyen, mint ahogy a múltkor viselkedett, akkor nincs is rá szükségem! És neked sem, hidd el!
- Bill…
- Samantha, megbolondulok érted! – bújt a nyakához, majd átölelte.
- Nem tudom, mit mondhatnék. Össze vagyok zavarodva. Nem lett volna szabad itt maradnom éjszakára, és amit tettünk… - mély levegőt vett, majd folytatta. – Félre ne érts, nagyon jó volt, csak helytelen.
- Tudom, de te is akartad.
- Igen, én is akartam, és pont ezért most legszívesebben felpofoznám magam. Hogy lehettem ilyen… undorító – nézett maga elé Sam letörten.
- Ne mondj ilyet! Ettől még nem vagy undorító.
- De igen Bill, az vagyok. A vőlegényem elutazik pár napra, és én máris lefekszem egy másik férfival.
- Egy olyan másik férfival, akihez jobban vonzódsz, mint a vőlegényedhez – tette hozzá Bill.
- Ezt meg honnan veszed? – nézett Samantha értetlenül.
- Azt hiszed, nem lehet észrevenni? Miközben körülöttünk szinte vibrál a levegő, addig Andy és te szinte halálra unatkozzátok magatokat egymás társaságában.
- Na ne mondd! – vetette oda a lány unottan, pedig Bill nagyon is rátapintott a lényegre, ezzel ő is tisztában volt.
- Ráadásul le merném fogadni, hogy már legalább 1 hónapja nem szeretkeztetek, igazam van?
- Na persze! – nevetett fel zavarodottan Sam. – Na és ezt a badarságot meg honnan szedted? Te nem vagy normális!
- Nem azt mondom, hogy kiéhezett voltál, de… közel voltál hozzá – vigyorodott el Bill, miközben oldalra fordította a fejét.
- Ez nem igaz! – hápogott Sam sértődötten.
- Akkor viszont Andreas nem tud úgy kielégíteni, mint én! – fordult újra a lány felé még inkább vigyorogva.
- Ne várd, hogy összehasonlítgassalak titeket! – tette karba a kezeit a nő.
- Ja, igazad van. Még a végén én nyernék, és rájönnél, hogy velem sokkal boldogabb lehetnél. Tényleg… milyen hülye ötlet – szólt Bill gúnyosan, majd felállt az ágyról.
- Hogy te milyen egy beképzelt egoista vagy! – nézett rá a lány összeszűkült szemekkel.
- Én csak az igazat mondom.
- Hát persze! – állt fel Sam morogva, de rögtön vissza is ült, és magára húzta a takarót, ugyanis rádöbbent, hogy meztelen. Bill megpróbált elfojtani egy vigyort több-kevesebb sikerrel. – Khm… ide tudnád adni azt a boxert? Ott van a szőnyegen melletted!
Folyt. Köv.
Kategóriák: Für Immer Jetzt Címkék: barátság, bill kaulitz, fanfiction, für immer jetzt, georg listing, gordon tümper, gustav schafer, simone trümper, story, szenvedély, szenvedés, szerelem, tokio hotel, tom kaulitz, történet
Sziasztok!
Először is nagyon nagyon sajnálom! Azért jelentkezek csak most mert eddig nem volt internetem. Mindent megtettem érte, de csak ma sikerült megcsináltatni. Ki kellett cserélni a modemet, de ez úgy látszik az Invitelnek nem nagyon tűnt fel... :S
Na mindegy, a lényeg az, hogy most már jó. :) Azért nem csak ez volt a zavaró tényező. A suli eléggé lefoglal, meg aztán magánéleti problémákban sem szűkölködöm. :/ De azért megpróbálok majd igyekezni a részekkel. Valószínűleg csak hétvégenként lesz, de ha lesz időm, akkor lehet, hogy néha bedobok egyet-kettőt hétköznap is, de ezt tényleg nem ígérem meg. :)
Annyira köszönöm azt a rengeteg kommentet, annyira nagyon jól esett! Nem is hittem volna, hogy ennyire hiányzom Nektek! *-* Bár Ti is nagyon hiányoztatok! <333 Mégegyszer KÖSZÖNÖM! <3
40. rész – „Isteni!”
- Sam, biztos ezt akarod? Mármint én nem akarlak semmire…
- Ccss! – tette mutatóujját a fiú szájára, majd a helyére egy csókot nyomott. – Most ne beszélj! Érezni akarlak! Senki mást, csak Téged!
Bill újra elmosolyodott, és egy rövidke puszit nyomott a nő ajkaira. Ám Sam visszahúzta, és szenvedélyesen megcsókolta. Bill kezei újra felfedezőútra indultak a lány testén, annak pólója alatt, és egy kis idő múltán le is húzta róla. Szemérmesen végignézett a testén, mire a lány lesütötte a szemeit, fejét pedig elfordította.
- Mi a baj? – kérdezte Bill halkan.
- Én csak… szégyenlős vagyok.
- Nincs miért szégyenkezned. Gyönyörű vagy! – simított végig a lány testén. – Kérlek, nézz rám! – a lány úgy is tett. A fiú szemeibe nézett, amik csak úgy csillogtak a boldogságtól. – Tényleg gyönyörű vagy! Tökéletes! Imádom a tested minden egyes porcikáját! – csókolt bele a nyakába, majd egyre lejjebb és lejjebb haladt.
Sam szinte önkívületi állapotba került, amint a férfi ajkai a bőréhez értek. Főként mikor Bill a melleit kezdte csókolni. Ajkait egyre erősödő sóhajok hagyták el, minke következtében Bill még merészebb lett. Samantha valószerűséggel felnyögött, mikor Bill lágyan a fogai közé vette a mellbimbóját, és nyelvével játszadozni kezdett vele, majd szívogatni kezdte. Közben néha-néha azért felhajolt egy csókért is. A következő pillanatban Bill ajkai már elindultak lefelé. Végigpuszilta a lány hasát, és végül megállt a boxeralsó szegélyénél. Ekkor felnézett a lány szemeibe, mire az hirtelen felhúzta magához, és egy csókot lehelt a férfi csábítóan hívogató telt ajkaira. Óvatosan lelökte magáról, majd kezeibe véve az irányítást a csípőjére ült. Bill arcán széles vigyor terült el, Samantha pedig nem győzött betelni vele.
~ „Annyira gyönyörű és tökéletes ez a férfi. Kívül is, belül is…” ~
Apró csókot lehelt a férfi nyakára, majd onnan lefelé haladva hintette be a testét aprócska nedves puszikkal, amiket az énekes apró sóhajokkal, néhol nyögésekkel viszonzott. A nő végigsimított az oldalán található hatalmas tetováláson, majd nyelvét végigvezette az alhasán lévő kis csillag körvonalán. Bill ekkor már nem bírta tovább, így fordított a helyzeten és a lányt újra maga alá fordította. Újra a szemeibe nézett, a lány pedig szívből mosolyogva tekintett vissza rá, majd halványan bólintott. A fiatalabbik Kaulitz nem sokat tétovázott, lehúzta a lányról a boxeralsót, majd magáról is. Még utoljára egymás szemeibe néztek, majd Bill a lány combjai közé feküdt, és ajkukból teljesen egyszerre tört felszínre az eggyé válást jelző sóhaj. Hevesen csókolózva kezdtek ütemes mozgásba. Mellkasuk őrült tempóban járt fel s le, szinte alig kaptak levegőt. Ajkaikból egyre hangosabb nyögések, és sóhajok törtek fel. Mikor kezdték érezni, hogy közeleg a vég, a végső beteljesedés, Bill őrült lassú tempót kezdett diktálni, amitől már mindketten az őrület határán voltak. Amikor a férfi már harmadjára játszotta el a kis játékát, Samantha már nem hagyta szó nélkül.
- Bill, ne hagyd abba, kérlek! Megőrülök – nyögte elhaló hangon a férfi fülébe, mire az elmosolyodott, és egy csókot lehelve az ajkaira, újra ütemes mozgásba kezdett. Pár perccel később ajkukról egyszerre szakadt fel a hatalmas sikoly, mikor is elérték a gyönyört, az orgazmus fantasztikus érzését. Bill még fáradtan lehajolt, és megcsókolta a lányt, majd szorosan mellébújt, átkarolta, és a fülébe suttogott.
- Jó éjt!
- Neked is jó éjt, Bill! – suttogott vissza a lány, majd lehunyta szemeit, és mély álomba zuhant.
Reggel Bill ébredt hamarabb. Mikor megpillantotta a mellette szuszogó lányt, menten elmosolyodott. Hatalmas örömmel tekintett le rá, hosszú idő után végre megint boldog volt. Főleg mikor visszagondolt a csodás éjszakára…
Óvatosan egy puszit nyomott a lány fejére, mire az mégjobban hozzábújt, és halkan szuszogott tovább. Bill óvatosan kimászott a karjai közül, majd miután nem találta meg a tegnap elhajított alsónadrágját, elővett egy másikat a szekrényből és gyorsan magára kapta. Hatalmas vigyorral az arcán, szinte leugrándozott a lépcsőn, és izgatottan lépett be a konyhába, hogy reggelit készítsen Samanthának és magának. Míg tevékenykedett, egyszercsak belépett Tom, akiről nem is tudta, hogy otthon tartózkodik.
- Jó reggelt – lépett be a szemeit dörzsölgetve.
- Jó reggelt – szólt döbbenten Bill. – Te mit keresel itt?
- Hát kössz! Tudtommal ez az én lakásom is! – felelte Tom felháborodást színlelve.
- Tudod, hogy nem úgy értettem. Nem úgy volt, hogy Abigailnél alszol?
- De, csak aztán Abigail kapott egy hívást a kórházból. A nagymamája rosszul lett. Be kellett mennie hozzá.
- Szegény! Miért nem mentél vele? – kérdezte Bill értetlenül.
- Azt hiszed nem akartam? Felajánlottam, hogy beviszem, és ott maradok vele, de nem egyezett bele. Azt mondta, most inkább egyedül szeretne lenni egy kicsit.
- Ja, értem. Mondjuk érthető.
- Hát ja, csak azért egy kicsit rosszul esett, hogy csak úgy lerázott.
- Biztos már unta a fejed – poénkodott Bill.
- Ja, biztos – könyökölt Tom az asztalra. – Te, hova csinálsz ennyi kaját?
- Hát őőő…
- Csak nem?!
- Attól függ, mire gondolsz – vigyorodott el a kisebbik.
- Tudtam én, hogy valami nem stimmel veled! Szüntelenül vigyorogsz. Itt van Samantha. Kitaláltam? – vigyorgott az idősebb is.
- Igen – nevetett a másik.
- Hát ez nem igaz! Végre! De hogy-hogy?
- Hát elég hosszú. Biztos hallani akarod?
- Naná! – vágta rá Tom, mire Bill mindent elmesélt neki az előző estéről. Persze a drogról nem beszélt…
- Öcsém, te aztán nem semmi vagy! Na, és történt már valami? – húzogatta a szemöldökét, mire Billnek még jobban elszélesedett a vigyora.
- Ami azt illeti…
- Te jó ég! Ti szexeltetek! – kiáltott fel hirtelen Tom vigyorogva.
- Kussolj már el, te idióta! – lökte meg vigyorogva bátyát. – Még meghallja!
- Ezt nem hiszem el! Végre szexeltél! Ráadásul Vele! Tudtam én, hogy össze fog jönni!
- Na persze, te aztán tudtad! – nevetett Bill jókedvűen. – Na jó, én most ezt felviszem Samnek, és megreggelizünk. Szóval, ha lehet, akkor ne zavarj, oké? – indult Bill az ajtó felé.
- Ne aggódj, nem fogok! – kacsintott.
- Ja, amúgy a maradék, ami ott van az asztalon, az a tied! Neked csináltam.
- Ó, milyen nagylelkű vagy, köszi!
- Szívesen, na csá! – indult volna ki a konyhából, de hirtelen visszafordult bátyja hangjára.
- Várj csak!
- Igen?
- Jó volt? – vigyorgott kajánul Tom.
- Isteni! – vigyorgott rá vissza, majd elindult az emeltre.
Folyt. Köv.
Kategóriák: Für Immer Jetzt Címkék: barátság, bill kaulitz, fanfiction, für immer jetzt, georg listing, gordon tümper, gustav schafer, simone trümper, story, szenvedély, szenvedés, szerelem, tokio hotel, tom kaulitz, történet
Sziasztok! Köszönöm a kommenteket! :) Elnézést, hogy csak most van rész, de elkezdődött a suli és kicsit elfoglalt lettem. :D
Viszont nagy nap ez a mai. Ma van az ikrek szülinapja. <3 Ezt Nekik csináltam^^
39. rész – Vágy és szenvedély
- Te jó ég, sajnálom! – Bill kapott észbe először, és gyorsan eltakarta a szemeit. – Én csak… itt hagytam a törölközőm.
A lány nem tudta, mit mondjon, vagy éppen, mit ne, hiszen eléggé zavarban volt. Gyorsan felkapta a földről a törölközőjét, és magára csavarta. Körülnézett, és az ágyon valóban ott hevert még egy törölköző, megfogta, és a fiú felé nyújtotta. Ám a férfi még mindig takarta a szemeit, így zavartan megköszörülte a torkát.
- Bill, már ide nézhetsz!
- Biztos? – kérdezte, miközben óvatosan kikukucskált az ujjai közül.
- Igen – mosolyogta el magát a lány.
- Igazán sajnálom. Csak elfelejtettem, hogy te idebent vagy, és…
- Semmi baj, felejtsük el – sütötte le a szemeit zavartan Sam.
- Oké. Akkor én… megyek is – lépdelt hátrafelé Bill, majd kibotorkált az ajtón.
- Te jó ég! – sóhajtott Samantha, és ledőlt az ágyra. – Nem bírom tovább! Miért van az, hogy mi mindig ilyen szituációkba keveredünk? Először az a hosszú hétvége, most meg ez! – gondolkodott hangosan, majd gyorsan felöltözött, nehogy Bill újra megzavarja. Egyszer bőven elég kínos volt…
- Sam, bejöhetek? – kopogott egy kis idő múltán a fiú.
- Igen, persze, gyere – ült fel Sam az ágyon.
Eddig elgondolkodva figyelte a plafont, és próbálta elhessegetni a gondolatait Bill körül.
- Arra gondoltam, csinálnék egy kis kakaót, és beszélgethetnénk egy kicsit – vetette fel az ötletet a srác.
- Ez jó ötlet – mosolygott rá Sam. – Segítek! – indult meg vidáman, Bill pedig vigyorogva követte.
- Azt sem tudod, hol a konyha.
- Majd te megmutatod! – húzta maga felé, majd gyengésen maga elé tolta, hogy menjen előre.
- Te nő! – nevetett fel Bill.
- Tom? Nincs itthon?
- Nincs. Ma Abigailnél alszik, a barátnőjénél.
- Tomnak barátnője van?
- Igen.
- Én azt hittem, hogy ő olyan „Soha nem esek szerelembe, mert én vagyok a nagy macsó Casanova” fajta srác… Legalábbis Jess valami ilyesmit mesélt róla – magyarázta egy félmosollyal.
- Hát igen. Ilyen volt. De most valahogy megváltozott. Talán a szerelem tényleg megváltoztat.
- Ó, értem. Hát, reméljük így is marad.
- Hát igen. Na, hogy szereted a kakaót? Hidegen, melegen, sok cukorral, vagy inkább kevesebb cukorral…
- Hát nem tudom, úgy iszom, ahogy te – mosolygott a férfire elbűvölően.
- Hát jó – mosolyodott el Bill is. – Ide tudnád hozni a cukortartót? Ott van a bal felső polcon melletted.
- Persze – válaszolta Samantha, majd levette a polcról, és odanyújtotta Billnek, aki mosolyogva vette el, majd hirtelen magához húzta másik kezével, és egy csókot lehelt az ajkaira. Samantha megkövülten bámult rá.
- Ez…? Ezt most miért kaptam?
- Csak úgy – vonta meg a vállát az énekes. – És kapsz még! – vigyorodott el, majd letette a cukortartót, kezét a lány tarkójára csúsztatta, és újból megcsókolta. Samantha sem tétlenkedett, kezeivel a férfi hajába túrt, majd kezei lecsúsztak, végig Bill gerincvonalán, végül pedig megállapodtak a derekán.
- Sam, megőrjítesz… - lihegte Bill két csók között.
- Te is Bill! Az őrületbe kergetsz… - suttogta a lány, majd mohón falni kezdte a fiú telt ajkait. Bill megemelte a nő lábait, ő pedig felkulcsolta őket a derekára. Egy darabig csak álltak ott csókolózva, majd Bill felültette a lányt a konyhapultra, ám a derekát még mindig Sam lábai ölelték. Mohón csókolóztak, nem tudtak betelni egymással. Bill szép lassacskán áttért a lány ajkairól, a nyakára, miközben kezei eltűntek a pólója alatt. Sam kéjesen sóhajtozott, ám mikor Bill elkezdte lehúzni róla, óvatosan eltolta magától.
- Bill, kérlek ne! Ez nem helyes… - suttogta a vágytól visszafojtott hangon.
- Tudom – nyomott ajkaira egy újabb csókot Bill. – De nem érdekel – csókolta meg újra.
- De… Bill! A vőlegényem…
- Ne rontsd el – nyögte egy újabb csók kíséretében, mire Sam újra felsóhajtott a vágytól, majd szenvedélyesen visszacsókolt.
- Menjünk fel! – nyögte a férfi fülébe, mikor az belecsókolt a nyakába.
Több sem kellett, Bill azonnal felkapta a lányt, majd kissé tántorogva, elindult a lépcső felé. Néha-néha a falnak csapódtak, de egyiküket sem érdekelte különösképpen. A lépcsőnél lerakta a lányt, majd egy csókot nyomva a szájára, elkezdte felfelé húzni a lépcsőn. Mikor nagy nehezen felértek, újból egymás szájára tapadva, betértek Bill szobájába, Bill pedig lábával jól berúgta maguk után az ajtót. Kicsit el is nevették magukat a nagy ajtócsapódásra, de aztán ugyanolyan nagy hévvel csókolták egymást.
Bill ledöntötte a lányt az ágyra, és óvatosan fölé hajolt. Újabb csókot lehelt ajkaira, miközben kezét becsúsztatta a lány felsője alá. A lány kéjesen felsóhajtott, mikor Bill a melleit kezdte masszírozni.
- Állati szexi vagy a pólómban és az alsógatyámban – suttogta vigyorogva a fülébe a fiú, mire kuncogni kezdett.
- Neked jobban áll!
- Dehogyis! Ezt rosszul látod. Rajtad sokkal jobba mutat!
- Tudod mit? Nem vitatkozom veled!
A férfi is nevetni kezdett, majd hirtelen megkomolyodott, és felhagyott a kényeztetéssel.
Folyt. Köv.
Kategóriák: Für Immer Jetzt Címkék: barátság, bill kaulitz, fanfiction, für immer jetzt, georg listing, gordon tümper, gustav schafer, simone trümper, story, szenvedély, szenvedés, szerelem, tokio hotel, tom kaulitz, történet
Sziasztok Drágáim! <3
Először is, nagyon köszönöm a bíztatást, meg hogy ennyire szurkoltatok nekem! Nem is tudom, mit mondjak, annyira aranyosak vagytok! *-*
Itt a rész, szeretlek Titeket! <3
38. rész – A meztelen igazság :)
- Bill? Hahó, Bill! Hol vagy? – kiáltott, mikor a víz felszínére bukkant.
Nézelődött jobbra-balra, de érezte, hogy nemsokára el fog süllyedni. Idegesen kapálózott, már-már a könnyei is megeredtek, mikor hirtelen valaki megfogta a derekát hátulról. Hatalmasat sikított.
- Nyugalom. Én vagyok az. Bill! – hallotta meg a férfi hangját, miközben az maga felé fordította.
- Te őrült, elmebeteg állat! – kiabált a lány kapálózva, miközben ellökte magától a szüntelenül vigyorgó fiút.
Ám hamarosan rájött, hogy ez rendkívül rossz ötlet volt, ugyanis hirtelen elmerült a víz alá. Szerencsére Bill azonnal utána kapott, és még időben kihúzta a vízből.
- Te kis bolond! – nézett egy aggódó mosollyal a köhögő lányra. – Tudsz egyáltalán úszni?
- Természetesen nem – morogta a lány, még mindig köhögve.
- És képes voltál így utánam ugrani? – húzta fel a szemöldökét.
- Azt hittem fuldokolsz!
- De akkor sem tudsz úszni! Meg sem bírtál volna menteni! – nevetett fel.
- Mondtam már, hogy fontos vagy nekem – vonta meg a vállát a lány.
- Te is nekem! Nem is tudod mennyire – hajolt a lány ajkaihoz, de az elfordította a fejét.
- Ne, Bill, kérlek!
- Miért ne? Hiszen te is szeretsz, érzem!
- De én menyasszony vagyok, Bill! Andreas a vőlegényem.
- A fenébe Andreasszal! Ne mondd, hogy te nem akarod, hogy megcsókoljalak most azonnal – suttogta a nő szájába, mire az kéjesen felsóhajtott, és lehunyta a szemeit.
Ha Bill nem tartja a karjaiban, biztosan elmerült volna.
- Semmit sem akarok jobban – szinte alig ejtette ki ezt a néhány szót, Bill már csókolta is. Először csak alig ért a nő ajkaihoz, csak ízlelgette őket, aztán hirtelen heves és szenvedélyes lett. Vadul csókolták egymást, szorítva a másikat. Szívük őrületes tempóban vert, mindketten pontosan tudták, hogy egymásért.
- Bill, nem megyünk ki? Kezdek nagyon fázni! – kérdezte Sam, mikor ajkaik elváltak egymástól.
- De, persze! Gyere! – mosolyodott el Bill. – Kapaszkodj erősen belém! – utasította a lányt, majd lassan kiúszott vele a partra.
- Mondanám, hogy odaadom a kabátom, de az is csurom vizes – karolta át a didergő lány, mikor kiértek a partra.
- Csak ölelj át szorosan! – nézett a szemeibe, mire pillanatok alatt szorosan a karjaiba zárta. Sam jólesően lehunyta a szemeit, és azt kívánta, bárcsak örökre így maradhatnának. Azonban mint minden jónak, ennek is vége szakadt.
- Gyere, haza viszlek, még mielőtt megfázol – nyitotta ki a kocsiajtót, mire a nő beszállt.
- Köszi!
- Hozzám megyünk, ha nem baj, mert az közelebb van. Oké?
- Oké – felelte csendesen Samantha.
Kicsit szégyellte magát, mikor eszébe jutott vőlegénye, de mégsem akart most Billel ellenkezni. Hamar oda is értek Billék lakásához, gyorsan kiszálltak a kocsiból, és besiettek a meleg lakásba.
- Ez megváltás. Azt hittem már megfagyok – szólt Bill immár a szobájában.
- Én is nagyon fáztam már!
- Maradj itt, hozok törölközőt, meg tiszta ruhát – sietett el Bill, majd két boxeralsóval tért vissza. – Bocs, de megint az én ruháim kapod – vigyorgott.
- Nem baj – szeretem a ruháid, tette hozzá Samantha még gondolatban, de rögtön szitkozódni is kezdett, hisz hogy gondolhat ilyenekre? Elvégre menyasszony…
- Kimegyek a fürdőbe, átöltözöm. Addig te is megteheted, ha gondolod.
- Igen, köszönöm – mosolyodott el, ő pedig kiment.
Gyorsan levette a vizes ruháit, és éppen elkezdett megtörölközni, mikor Bill hirtelen benyitott. A lány úgy megijedt, hogy ahogy gyorsan magára akarta kapni a törölközőjét, kicsúszott a kezeiből, és egyenes a földre zuhant.
Bill csak ott állt, ledermedve, egy szál alsógatyában, és csak nézett rá. Végig egymás szemébe bámultak, és a lány fel sem fogta a helyzet komolyságát. Mégis csak talpig meztelen állt előtte…
Folyt. Köv.
Kategóriák: Dijja's blog Címkék: Dijja, dijjas blog, én, pótvizsga
Azt sem tudom, sírjak-e vagy nevessek. x'D Egyrészről már szeretnék túllenni rajta, de másrészről meg tartok tőle. Drukkoljatok! *-*
Igyekszem a résszel! Millió puszi Nektek! <333
Kategóriák: Für Immer Jetzt
Sziasztok! Itt az újabb rész, remélem örültök neki! :) Tudom, hogy nem olyan hosszú, de ugye megfelel? *-*
Comments, please! :)
37. rész – „Ha már az, akire tényleg szükségem van, nincs velem?!”
Samantha még mindig kicsit feldúlt volt, ezért alig bírt megszólalni. A pasas, aki ráncigálni kezdte elég rossz emlékeket ébresztett benne…
- Én csak… követtelek.
- Bill! – hallatszott hirtelen Bill háta mögül, majd megjelent egy másik, Billel egykorú, fiatal srác. – Itt van, amit kértél! – nyomott Bill kezébe egy kis zacskó fehér port észrevétlenül. Ám nem elég észrevétlenül, hiszen Samanthának azonnal szemet szúrt. Még a lélegzete is elállt egy pillanatra. ~ „Hát ezért van itt Bill…” ~
- Kössz! – fogott kezet az énekes a sráccal, majd rögtön zsebre tette a kis zacskót, és a pszichológuslányhoz fordult, aki igencsak nagy szemekkel bámult rá. – Gyere, menjünk innen! – fogta meg a lány kezét és kisietett vele a koszos bárból. – Nem lett volna szabad idejönnöd! Veszélyes környék ez!
- Ahogy számodra is! Bill, ugye nem magadnak vetted azt a kábítószert?
- És ha igen? Mi közöd hozzá? – fordult szembe a nővel morogva.
- Nem hagyom, hogy tönkre tedd magad! Add ide! – nyújtotta a kezét, mire a srác felnevetett.
- Most ugye csak viccelsz?!
- Hogy lehetsz ennyire önző? Nem gondolsz másokra, azokra, akik szeretnek!
- Na, és kik azok? Mintha valakit is érdekelne, mi van velem…
- Hogy kik? Ott van Georg, Jessica, Gustav, Simone, Gordon, Tom, én…
- Te?
- Igen, én! Nagyon fontos vagy számomra, Bill! – lépett közelebb Billhez, és egy puszit nyomott az arcára, miközben a fiú kabátzsebéből kivette a kis zacskó kokaint.
- Hohó! Tudhattam volna, hogy erre megy ki a játék! Add csak vissza! – kapott a lány keze után.
- Eszemben sincs! – vigyorgott ördögien Sam, majd még mielőtt Bill bármit is tehetett volna, felszakította a zacskót, és a port kiszórta a földre. – Hoppá! Ez kiszóródott! – szólt ártatlan angyali hangon, mire az énekes a fejéhez kapott, és sóhajtott egy nagyot.
- Most szórtad ki 160 eurómat!
- Ha csak ezen múlik, megkapod! – felelte nyugodtan Samantha, mire a férfi megejtett egy gúnyos vicsort. – Komolyan azt hiszed, hogy szükséged van ezekre a mocskos drogokra?
- Ha már az, akire tényleg szükségem van, nincs velem?!
- Kiről beszélsz, Bill?
- Hogy kiről? – nevetett fel. – Tudod mit? Hagyjuk! – indult el.
- Ne, ne hagyjuk! – sietett utána a pszichológuslány.
- Tényleg tudni akarod? – fordult vele szembe a fiú.
- Igen.
- Rólad!
- Rólam? – kérdezett vissza hitetlenül a lány.
Tényleg ennyire fontos lenne Billnek?
- Igen, rólad! Nem igaz, hogy nem vetted észre, hogy mennyire odavagyok érted! Áh, jesszusom! – indult el újra, Samantha pedig a nyomába szegődött.
- Bill, várj! Hallod? Bill, várj már!
- Szállj be! – utasította, mire a lány egy szó nélkül beszállt a kocsiba.
Síri csendben utaztak végig. Samantha csak bámulta Billt, és még mindig nem tudta elhinni, amit a férfi mondott neki percekkel korábban. „Nem igaz, hogy nem vetted észre, hogy mennyire odavagyok érted!”, folyton ez visszhangzott a fejében.
Végül Bill megállt, egy szó nélkül leállította a motort, zsebéből pedig kivette a mobilját, és a pénztárcáját. Samantha értetlenül nézett rá.
- Bill, mit csinálsz? – kérdezte egyre hisztérikusabb hangon és sietve kiszállt ő is, mikor is az énekes kiszállt a kocsiból, a híd korlátjához sétált és kihajolt majd felmérve a helyzetet, visszadőlt, és elkezdett átmászni a korlát másik oldalára. – Bill! Azonnal gyere le onnan, hallod? Mássz vissza!
- És ha nem? – vigyorgott.
- Kérlek, könyörgöm, Bill! Még leesel! – siránkozott a nő egyre ijedtebben.
- Na és? Nem olyan magas ez!
A híd valóban nem volt magasan, de a víz mély és hideg volt, így november közepén.
- Bill, utoljára kérlek szépen! Gyere le onna!
- Nem. Inkább leugrom! – intett vigyorogva, majd elengedte a korlátot és beleugrott a folyóba.
- Nee! – kiáltott utána Samantha, majd a korláthoz szaladt, és lélegzetvisszafojtva várta, hogy a fekete hajú fiú végre a víz felszínére bukkanjon. Ez azonban már egy jó ideje nem következett be, és a nő kezdett pánikba esni. Gyorsan levette a cipőit, ledobta a táskáját, majd a fiú után ugrott ő is.
Folyt. Köv.
Kategóriák: Dijja's blog Címkék: akaratom ellenére, bill kaulitz, család, dal, dalszöveg, fájdalom, gegen meinen willen, georg listing, gustav schafer, lyrics, szenvedés, szeretet, szomorú, szülők, tokio hotel, tom kaulitz, válás, zene
Tokio Hotel - Gegen Meinen Willen
Wie soll es mir schon geh'n
Ihr guckt euch nicht mehr an
Und ihr glaubt ich merk das nicht
Wo soll ich jetzt hin
Was habt ihr euch gedacht
Sagt es mir jetzt in mein gesicht
Sagt wofür das alles hier zerbricht
Es macht mich fertig
Es ist gegen meinen willen
Es ist gegen jeden sinn
Warum müsst ihr euch jetzt trennen
Eure namen umbenennen
Unser ende ist schon hier
Und ihr sagt es nicht vor mir
Ich hasse euch dafür
Es ist gegen meinen willen
Dagegen - Bin dagegen
Habt ihr schon vergessen wie es einmal war
Habt ihr unsere bilder schon verbrannt
Ich hau bretter vor die fenster
Verriegel meine tür
Ihr sollt nicht seh'n das ich nicht mehr kann
Eure welt tu' ich mir nich'mehr an
Sie macht mich fertig
Es ist gegen meinen willen
Es ist gegen jeden sinn
Warum müsst ihr euch jetzt trennen
Eure namen umbenennen
Unser ende ist schon hier
Und ihr sagt es nicht vor mir
Ich hasse euch dafür
Es ist gegen meinen willen
Dagegen - Bin dagegen
Spart euch eure lügen
Ich will sie nich' mehr hör'n
Den letzten rest an liebe
Braucht ihr mir nicht mehr zu schwör'n
Ich will euch nicht mehr länger stör'n
Ihr macht mich fertig
Gegen meinen willen ....
Es ist gegen meinen willen
Es ist gegen jeden sinn
Warum müsst ihr euch jetzt trennen
Eure namen umbenennen
Unser ende ist schon hier
Und ihr sagt es nicht vor mir
Ich hasse euch dafür
Es ist gegen meinen willen
Dagegen - Bin dagegen
Az akaratom ellenére
Hogy kéne éreznem magam
Már egymásra sem néztek
Azt hiszitek, nem veszem észre
Most mit kéne tennem,
Mit gondoltatok
Mondjátok az arcomba,
Hogy miért törik most minden össze
Kikészülök tőle
Akaratom ellenére van
Minden értelem ellenére
Miért kell most szakítonotok(elválnotok)
A neveteket megváltoztatnotok
A mi végünk már itt van
És nem mondjátok előttem
Utállak titeket érte
Ellene – ellene vagyok
Már elfelejtettétek, milyen volt egyszer?
Már elégettétek a képeinket?
Bedeszkázom az ablakokat
Bereteszelem az ajtóm
Nem kell látnotok, hogy mennyire nem megy
Hogy a ti világotokkal én már nem tudok mit kezdeni
Kikészülök tőle
Akaratom ellenére van
Minden értelem ellenére
Miért kell most szakítanotok(elválnotok)
A neveteket megváltoztatnotok
A mi végünk már itt van
És nem mondjátok előttem
Utállak titeket érte
Ellene – ellene vagyok
Tartsátok meg a hazugságaitokat
Nem akarom őket többé hallani
A szeretet utolsó morzsáira nem kell megesküdnötök előttem
Nem akarok tovább zavarni
Kikészítetek
Az akaratom ellenére
Akaratom ellenére van
Minden értelem ellenére
Miért kell most szakítanotok(elválnotok)
A neveteket megváltoztatnotok
A mi végünk már itt van
És nem mondjátok előttem
Utállak titeket érte
Ellene – ellene vagyok
Gyönyörű dal. Hát nem fájdalmasan igaz? Nem tudom ők hogy bírták ki, de én nem akarom!
Bár lehet, hogy néha mégis jobb lenne.
Ahogy Bill is mondta: nem jó, ha a szülők már csak a gyerekek miatt maradnak együtt. És ezzel egyetértek...
Kategóriák: Für Immer Jetzt Címkék: barátság, bill kaulitz, fanfiction, für immer jetzt, georg listing, gordon tümper, gustav schafer, simone trümper, story, szenvedély, szenvedés, szerelem, tokio hotel, tom kaulitz, történet
Sziasztok! Meghoztam az új részt! Köszönöm a kommenteket! :)
Várom őket továbbra is! ;)
36. rész – Aki kíváncsi…
Aggódott Billért. Semmi kétsége nem volt ezzel kapcsolatban. Olyan furcsa volt Bill, nem olyan, mint máskor. Elhatározta hát, hogy felhívja Tomot.
- Igen?
- Szia Tom, Sam vagyok!
- Szia, Billt keresed?
- Nem, téged! – vágta rá gyorsan a lány.
- Ja, oké. És miben állhatok a rendelkezésedre?
- Nem rég itt volt nálam Bill. Elég furcsa volt. Minden rendben vele? Nem viselkedik… furcsán?
- Nem tudom. Hát… kicsit sokat jár el otthonról. Szinte sosincs otthon. Viszont soha nem szól, hogy hova megy.
- Remélem, nem csinál semmi ostobaságot.
- Hát azt én is. Várj, azt hiszem most jött haza. Igen.
- Oké. Vigyázz rá! És szólj neki, hogy holnap ugorjon be hozzám, beszélni akarok vele.
- Rendben.
- Köszi, szia!
- Szia!
Samantha másnap mást sem tett, csak az ajtót figyelte, hogy vajon mikor nyílik, és lép be rajta Bill. Még a betegeire sem tudott koncentrálni rendesen, úgyhogy kicsit hamarabb haza is ment. Az utolsó kezelést lemondta, és inkább áttette egy másik napra. Hazament, bekapcsolta a tévét, és tovább várt. Azonban Bill nem jött. Már este 9 is elmúlt, mikor kopogtak. Samantha őrült tempóval rohant ajtót nyitni.
- Szia! – mosolygott a fiúra.
- Szia! Elnézést a zavarásért, de Tom azt mondta, beszélni akarsz velem.
- Igen, gyere csak be.
Bill beljebb merészkedett, majd megállt, és nyomatékosan a lányra nézett.
- Hallgatlak!
- Bill, azt hiszem, beszélnünk kellene rólad. Furcsa vagy!
- Nem tudom, honnan szedted ezt, de semmi bajom – pillantott oldalra.
- Már több mint 2 hete félbehagytuk a terápiát, már nem is jársz hozzám beszélgetni…
- Úgyis túl elfoglalt vagy. Túlságosan lefoglal az esküvőszervezés – nézett gúnyosan a nőre.
- Tudod, hogy rád mindig van időm – hunyta le a szemeit Sam egy pillanatra, majd újra Bill mogyoróbarna szemeibe bámult, amiben szinte elveszett.
- Nem, nem tudom. Már semmit sem tudok veled kapcsolatban! – szólt kissé indulatosan. – Ha ez minden, akkor én megyek is!
- Nem, Bill! Még nem végeztem…
- Miért teszed ezt? Miért mész hozzá ahhoz az ősbunkóhoz?
- Ne beszélj így róla, kérlek! – förmedt rá a lány. – A barátod – tette hozzá halkabban.
- Már nem! Ő már nem az az Andreas, akit ismertem. Megváltozott!
- Az emberek változnak, Bill! Magad is mondtad. Andreas esetében ez ugyanúgy megvan.
- Igen. De nem ennyit és így. Te is mondtad, régen meg sem fordult volna a fejében, hogy kezet emeljen rád, és tessék!
- Sajnálom Bill, de én megértem Andreast. Nehéz neki, hisz nem rég halt meg az apukája, ráadásul a cégnél is gondok vannak, szóval…
- Ez még nem ok arra, hogy bántson!
- Igazad van. De elszabadultak az indulatai. Akkor egyszer. Túl sok minden rossz érte egyszerre, és elvesztette a fejét. Megnyugtatott, hogy soha többé nem lesz ilyen. És én hiszek neki – Bill erre csak felhorkant, de Sam ezt figyelmen kívül hagyta, és tovább folytatta. – Viszont most nem Andreasról és rólam akarok beszélgetni veled. Rólad volt szó.
- Én viszont inkább nem szeretnék beszélgetni. Részemről a téma lezárva! És ha most megbocsátasz…
Samantha hirtelen szóhoz sem jutott. Kis fáziskéséssel a fiú után kiabált, de az már elsietett.
- A fenébe! – motyogta Samantha idegesen, majd felkapta a kabátját, táskáját, bezárta a lakást, és Bill után sietett. Még épp látta, ahogy a túloldalon Bill beszáll a kocsijába, és elindul. Gyorsan leintett egy taxit.
- Jó estét! Kövesse kérem azt az ezüst Audit! De ne olyan feltűnően!
- Hát jó! – taposott a gázra a taxis, és „üldözőbe” vette Bill kocsiját.
Már egy jó ideje csak mentek és mentek, míg egy nagyon elhagyatott környékre nem értek. Bill egyszercsak megállt, és kiszállt a kocsijából. Samantha is rögtön szólt a taxisnak, hogy álljon meg, és kicsit távolabb ő is kiszállt.
Követni kezdte az énekest, aki már egy sötét sikátorban járt, majd hirtelen megállt egy lepukkant kis klub előtt, és bement. Samantha szinte futásnak eredt, és gyorsan besietett a fiú után. Borzalmas hely volt. Nemcsak kívül, belül is. Szakadt utcalányok táncoltak mindenütt a rudakon, és középkorú, kopaszodó, valószínűleg (majdnem mind) házas férfiak csorgatták a nyálukat az asztaloknál. De Bill nem ezért jött, ezt Samantha is pontosan tudta. Azonban mivel a tömegben, a füstben és az igencsak kevés fényben szem elől tévesztette, így nem tudta megmondani pontosan, hogy miért is. Egy ideig egy helyben állt, nem tudta, mitévő legyen. Ám valaki egyszercsak megszólította.
- Szevasz cicus!
Egy harmincas éveit taposó magas férfi volt az. Elég ápolatlan volt, és izzadtságszagtól bűzlött.
- Nem vagyok cicus! – felelte Sam fintorogva.
- Mé’? Nem itt dolgozol?
- Nem, nem itt dolgozom!
- Akkor igyál meg velem valamit!
- Kössz, nem!
- Na, ne kéresd magad! Akkor gyere táncolni!
- Nem, köszi!
- Gyerünk már, te ribanc! Azt mondtam, hogy jössz! – kezdte ráncigálni a lányt, mire az kiabálni kezdett.
- Engedj már el! Hallod? Mondom, hogy engedj el!
- Engedd már el, te seggfej!
Samantha erre a hangra várt már mióta. A férfi a háta mögé nézett és szembetalálkozott Billel. Kicsit mintha meghátrált volna. Bill biztos valami törzsvendégnek számít itt, gondolta Sam.
- Jól van, jól van. Kinek kell a balhé?! – szólt a férfi, majd elengedte a pszichológusnőt, és otthagyta Billel együtt.
- Mi a fenét keresel itt? Ez nem neked való hely!
Folyt. Köv.
Kategóriák: Dijja's blog Címkék: 2008október 4 e, baleset, Dijja, dijjas blog, én, igazságtalanság, szenvedés, szomorúság
Miért mindig a jó emberekkel történnek a rossz dolgok?
Annyiszor hallottam már ezt a költői kérdést. Legtöbbször talán a szüleim szájából.
Bevallom őszintén, régen nem értettem egyet ezzel. Mindig azt gondoltam, ez csak amolyan túlzás, és mindenki megkapja élete során azt a bizonyos rosszat.
Viszont mikor már lassan 2 éve, azon a bizonyos esős október 4.-i napon megtörtént az, amit még a legrosszabb álmaimban sem gondoltam volna, egy kicsit elgondolkodtam ennek a költői kérdésnek az értelmén...
Vajon mégis így van? A jó emberekkel történnek a rossz dolgok? Azokkal, akik meg sem érdemlik? Miért?
2008. október 4.-e. A nap, amit soha nem felejtünk el...
Ugyanolyan nap volt mint a többi, csak éppen szakadt az eső, és a két legjobb barátnőmmel természetesen szakadó esőben akartunk elmenni vásárolni. Ha tudtam volna előre, hogy ez lesz a vége, inkább soha nem akartam volna elmenni azért a nyamvadt piercingért. Különben sem volt olyan, amilyet akartam...
Odafelé a buszon még önfeledten nevettünk, szinte az egész busz hátulja tőlünk zengett. Akkor még minden rendben volt.
Emlékszem milyen csalódott voltam, amikor a fiatal eladólány azt mondta nem tartanak olyan piercinget, amilyet szerettem volna. Pedig aznapra volt időpontom a piercingeshez.
Aztán elmentünk vásárolni, ha már benn voltunk a városban. Mennyit nevettünk akkor is. És Gina, Ann, azért is rábeszéltetek arra a fekete gyöngyös nyakláncra. :D Pedig milyen drága volt... xD
Emlékszem, miután kijöttünk a boltból, megbeszéltük, hogy visszamegyünk a végállomásra, és indulunk a következő busszal. De hajthatatlanok voltunk. Még leszálltunk Dorogon is vásárolni. Talán jobban meg kellett volna gondolnunk.
Hogy meglepődtünk mikor a következő boltban összefutottunk anyuval és a húgommal. És hiába próbáltam anyut rábeszélni arra, hogy vegye nekem meg azt a jó felsőt, semmi pénzért nem engedte. :D Bárcsak tényleg megvette volna... akkor pár perccel később indultunk volna el. :/
Hogy örültem, mikor anyu kijelentette, hogy hazavisz minket kocsival, és nem kell a szakadó esőben a következő buszra várnunk. Anyu szállt be a kocsiba utoljára, és még meg is jegyezte, hogy elfelejtett venni cigit.
"Áhh most már nem megyek vissza, majd veszek Dágon!"
Mi lett volna, ha...? Ha visszamegy, minden jól alakulhatott volna. Később indultunk volna... Az egész másodpercek kérdése volt. Egy piros lámpa, ami zöld lett volna, vagy egy zöld lámpa, ami pirosra váltott volna, és megúsztuk volna az egészet.
De nem. Elindultunk, és túl hamar értünk oda. Rossz helyen voltunk rosszkor. Ennyi volt a mi hibánk...
Apu kedvenc CD-jét hallgattuk, és még kérdeztem is, hol hagyták őt. Anyu azt mondta, nem volt kedve vásárolni, mert tudja, ha anyu és a húgom beszabadul egy ruhaboltba, akkor onnan csak órák múlva szabadulnak ki. :D De ha ott lett volna, akkor be sem fértünk volna a kocsiba Annel és Ginával...
Olyan gyorsan történt minden. Egyik pillanatban még a rádiót kapcsolgattam, a másikban pedig halálra rémült arccal néztem farkasszemet az egyenesen a mi sávunkba tartó ezüstös kocsival. Talán 2 pillanat volt az egész, talán még annyi se.
Aztán hirtelen egy hatalmas lökést éreztem.
Fogalmam sincs, hogy elvesztettem-e egy pillanatra az eszméletem vagy sem, de a következő pillanatban, mikor felnéztem, a szélvédő már be volt repedezve, és valahonnan sípolást hallottam, ami szinte fülsüketítően hangosnak tűnt ott és akkor. Nem tudtam honnan jön, de valahogy nem is érdekelt.
A tudat, hogy fogalmam sem volt, mi történt, valahogy jobban izgatott.
Óvatosan oldalra néztem, és akkor azt hittem, hogy menten szívrohamot kapok. A lélegzetem elakadt, mikor megpillantottam édesanyámat eszméletlenül a kormányra borulva. Leírhatatlan, amit akkor éreztem. Kapálózni kezdtem és közben folyton az járt az eszemben, hogy "Kérlek Istenem, csak ne haljon meg!" A biztonsági övem beszorult valahová, ezért nem tudtam szabadulni. Ahogy anyámat néztem teljesen tehetetlenül, egyre jobban kezdett rajtam elhatalmasodni a pánik. Sikítozni kezdtem torkom szakadtából, és csak rángatóztam össze-vissza, hátha sikerül végre kiszabadulnom. Aztán hirtelen hallottam, hogy a mögöttem lévő kocsiajtó nyílik, és akkor eszembe jutott a húgom is.
"A kishúgom, Ann és Gina hátul vannak! Ugye nekik sincs semmi bajuk?"
Oldalra néztem, és láttam, ahogy a húgom kiszáll a hátsó ülésről. Ekkor vettem csak észre, hogy a kocsink hátulja teljesen az árokban van. Megkönnyebülten vettem észre, hogy a húgomnak látszólag tényleg semmi baja. Ijedten mászott ki az árokból, majd elindult lefelé, hogy segítséget hívjon. A hangját hallottam, ahogy kiabál, de mégsem tűnt olyan hangosnak. Inkább olyan volt, mintha a távolból kiabálna.
Aztán hirtelen hátranéztem, és láttam amint Gina kisegíti Annt a kocsiból.
"Ezek szerint nekik sincs semmi bajuk, hála istennek!"
Pár másodperc múlva már láttam is embereket, akik ijedten futottak felénk. Az arcukat nem nagyon láttam, de nem értettem, miért néznek ennyire ijedten.
"Talán ennyire rossz a helyzet?"
Egy férfi, egyszercsak odajött hozzám, és beszélt hozzám valamit, de én fel sem fogtam. Egyre csak azt hajtogattam neki, hogy szabadítson ki, mert beszorult a biztonsági övem. Aztán hirtelen egy ollót pillantottam meg a kezében, amivel végül sikerült elvágnia az övem, én pedig villámgyorsasággal kiszálltam a kocsiból. Próbált segíteni, de még azt sem engedtem. Ahogy kiszálltam, megdöbbenve néztem körül a rengeteg emberen, az ezüst autón, és a mi autónkon. Már értettem az arckifejezéseket. Tényleg szívszorítóan nézett ki az egész. Kiabáltam, hogy hívják a mentőket, de már megnyugtattak, hogy már értesítették őket. Nem sok időm volt elgondolkodni, eszembe jutott eszméletlen édesanyukám, és rögtön a vezető ülés felé szaladtam, átlépkedve a kocsik előtt heverő alkatrészeket a kocsink elejéről.
Anyu épp akkor kezdett ébredezni, amitől kicsit megkönnyebültem. A fülsüketítő sípolásra - ami most már nem is tűnt olyan fülsüketítőnek -, fény derült. A világítás fel volt kapcsolva, ezért sípolt a jelző.
Ijedten kérdeztem anyát, mégis hogy érzi magát, de alig bírt megszólalni. Folyton azt kérdezgette, hogy mi történt, én pedig már alig bírtam ki, hogy ne sírjam el magam. De erősnek kellett lennem, nem szabadott, hogy sírni lásson, hiszen akkor ő is teljesen kiborult volna. Megfogtam a kezét, és szépen, a lehető legnyugodtabban elmondtam neki, hogy autóbalesetünk volt, de nem történt semmi, mert mindenki jól van, és hogy nemsokára vége ennek az egésznek. Nem értette, hogyan történhetett, hiszen nem emlékezett semmire az egészből. Aztán végül azt kérdezte: "De ugye nem én voltam a hibás?"
Tudtam, hogy miért kérdezi. Ő a legbecsületesebb ember a világon, akit ismerek, és világ életében rendkívül odafigyelt arra, hogy a lehető legbiztonságosabban vezessen. Soha nem ment gyorsan, soha nem ivott egy korty alkoholt sem, ha vezetett, és mindigis betartotta az összes közlekedési szabályt.
Persze azonnal megnyugtattam, hogy nem ő a hibás, és hogy nem kell félnie, mert minden rendben lesz. Aztán fájdalomra panaszkodott, és arra, hogy ki szeretne végre szállni. Mondtam neki, hogy nem lehet, mert sajnos az ajtót nem lehet kinyitni. Ráadásul beszorult az ülés és a kormány közé, és a motorháztetőben lévő kocsialkatrészek is mind az utastérbe kerültek, így teljességgel lehetetlen volt őt kiszedni onnan. Ezt persze már nem volt merszem az arcába mondani, így is elég ijedt volt már. És még ha ki is tudtuk volna szedni, tudtuk, hogy nem szabad.
Pár másodperccel később már sírva is fakadt, és azt hajtogatta, hogy biztosan megfog halni, mert érzi. Ez a pont volt az, mikor én is elvesztettem az önkontrollom, és már nem bírtam ki sírás nélkül. Könyörögtem neki, hogy ne mondjon ilyeneket, mert nagyon rosszul gondolja, nem lesz semmi baj.
Nem bírtam tovább, elfordultam tőle, és akkor megpillantottam az autót, ami belénk ütközött, és mellette azt a fiatal lányt, akit a világon mindenkinél jobban gyűlöltem akkor, és még most is gyűlölök!
Undorodva és gyűlölködve néztem rá, mire ő csak sírva figyelt engem. Megjátszotta, mintha sajnálná, pedig az első pillanattól kezdve tudtam, hogy csakis kizárólag saját magát féltette. Nem bírtam tovább, ahogy ránéztem, menten elkapott a hányinger, elvesztettem a fejem és odakiabáltam neki. Nem teljesen emlékszem már, hogy mit, de azt tudom, hogy nem szép szavakat. A fejéhez vágtam, hogy hogy lehet valaki ilyen felelőtlen, és arra is emlékszem, hogy majdnem nekiugrottam. Ő csak sírva mentegetőzött, hogy nem ő tehet róla, de engem nem igazán érdekelt. Az utolsó pillanatban, mikor már majdnem nekiugrottam, odajött Gina barátnőm, én pedig sírva a nyakába borultam. Nem akartam sírni, mert nem messze volt édesanyám, aki mellet egy helyi rendőrlány állt, aki épp nem volt szolgálatban. A mentő még mindig nem érkezett meg, én pedig idegesen kiabáltam rá mindenkire, aki csak a közelemben volt, hogy miért nem jönnek már. Úgy éreztem, már rengeteg idő telt el, de később kiderült, hogy egyáltalán nem.
Gina anyukája meg egy pár kedves nő odajött hozzám, hogy kicsit nyugodjak le, és még széket is hoztak nekem, hogy üljek le, mert féltek, hogy rosszul leszek. De én persze nem akartam szót fogadni. Kérdezték, hogy fáj-e valamim, de mondtam hogy ne velem foglalkozzanak, mert nekem semmi bajom. És tényleg nem éreztem fájdalmat. Lehet, hogy csak azért, mert azokban a pillanatokban az sem érdekelt volna, ha én meghalok, csak a szeretteimet akartam biztonságban tudni. Kérdeztem, hogy hívták-e már apát, és szerencsére megnyugtattak, hogy már neki is szóltak. És akkor láttam csak meg másik barátnőmet. Ann nagyon csúnyán megsérült. Az arca mindenhol csupa vér volt, én pedig újra sírógörcsöt kaptam. Oda akartam menni hozzá, de nem engedték, mert őt rögtön le kellett ápolni. Nem sokra rá megérkeztek a mentősök, a rendőrök is, és végül a tűzoltók is, akik kivágták anyut a kocsiból. Egy mentős rögtön oda is sietett hozzám, hogy, mi a bajom, de én idegesen rámordultam, hogy ne velem foglalkozzanak, hanem édesanyámmal, és Annel. Addig erősködött, míg csak betuszkoltak egy mentőautóba, szerencsére nem egyedül, hanem Ginával. Ott is mondtam, hogy semmi bajom, de azért is rámeröltették, hogy bevisznek és kivizsgálnak. Már nem különösebben érdekelt, csak az, hogy anyut és Annt lássák el...
Aztán jött egy rendőr, és kérdezősködni kezdett. Én persze rögtön mondtam, hogy ki volt a hibás. Az a rohadt szemét kis 22 éves r*banc. Persze ő már elmondta a meséjét a rendőröknek, miszerint egy macska ugrott elé, és azt kerülte ki. Mégha igaz is lenne. A kanyarban?! Van ennek esze?
Az egyik rendőr elkérte a személyimet, meg kérdezett telefonszámokat. Mindenre válaszoltam, és lassan behozták Annt is a mentőautóba, majd elindultunk. Soha nem éreztem ilyen rövidnek az utat a kórházig, pedig tudtam, hogy mennyi idő, míg odaérünk. De nem is féltem még soha annyira kocsiban utazni, mint akkor. Egész úton csak sírtam, nem bírtam abbahagyni.
Aztán mikor beértünk, már jobb volt. Rengeteget kellett várni az ambulancián, és elég feszült volt a légkör is. Szerencsére már ott volt a húgom is, és apu is. Néhány rokon is ott volt, és ők is segítettek átvészelni a helyzetet. Nem tudom hány órán keresztül kellett várnunk, de nem sokkal később engem is behívtak megvizsgálni, aztán készítettek egy röntgent is, és végül kiderült, hogy eltört a szegycsontom, úgyhogy benntartanak. Rettenetesen féltem, nem akartam a kórházban maradni, még soha nem voltam kórházban azelőtt. Különben is, ki nem utálja a kórházakat?
Természetesen muszáj volt ott maradnom, ráadásul 15 éves létemre leraktak a gyerekosztályra, teljesen egyedül. -.-" Az egész éjszakát ott töltöttem, de aztán másnap reggel szerencsére felkerültem anyu és Ann mellé. Három napot tartottak bent, Annt felszállították pestre, mert nagyon súlyos sérülései voltak. Anyu pedig több mint másfél hétig volt még bent, mert a tüdejébe víz került.
Gina és a húgom nem sérült meg komolyan, Gina egy kicsit beütötte a lábát, a húgom pedig a fejét, de semmi komoly. Anyunak 6 bordája törött, a nyaka megrándult, és a lábán is csúnya sérülések voltak. Ann barátnőm járt a legrosszabbul. Rengeteg fejsérülése volt, és az üvegszilánkok nyomot hagytak...
Nekem "csak" a szegycsontom törött el, ami később piszkosul fájt, de őszintén szólva nem érdekelt.
Most már szerencsére mindenki jól van, de ami történt, az megtörtént, és már semmi sem olyan mint régen. Rengeteget szenvedtünk. A most 15 éves barátnőm még azóta is orvosokhoz jár a fogai miatt, és nem sokára plasztikai műtétre is szüksége lesz... Szerintem senki nem tudja elképzelni, hogy mit élhettünk át, és hogy az ilyen fiatal gyerekeknek, mint például az akkor 13 éves barátnőmnek, mennyire megváltoztatta az életét és az életszemléletét ez a szörnyű esemény.
Soha nem fogjuk elfelejteni azt az őszi napot, ami mondhatni a második születésnapunk, ha úgy vesszük. Az orvosok és a rendőrök azt mondták szerencsénk volt, mert ekkora balesetből nem sűrűn szoktak élve kikerülni. Ez igaz, de nem is sokan élnek át ilyen szörnyűségeket...
És a lány, aki az egészet okozta? Tudjátok mi volt vele? Megrándult az egyik keze, és az egyik lábacskája... De sajnálom érte!
Hozzá kell tennem, hogy bocsánatot egyszer sem kért. Tudom, hogy nem sokat ér a bocsánatkérés, hiszen visszafordítani már nem lehet, de legalább lehetne rajta látni a megbánás apró jelét... de nem!
Az ítélet már megvolt. Az ember azt hinné, ha valaki ekkora balesetet csinál, megkapja a méltó büntetését. DE ez MAGYARORSZÁG!
A 22 éves fiatal lány ítélete a következő volt, miután majdnem halálos balesetet csinált 2 éves friss jogsijával: Pénzbírság(persze ne gondoljunk nagy összegre, hiszen a drága kedves bíróság figyelembe vette azt is, hogy munkanélküli, így nincs is önálló keresete, úgyhogy a szülei fizetnek érte!), 1(azt hiszem, de lehet, hogy 2) év felfüggesztett, és a jogosítványát elvették, de pár év múlva újra pályázhat a megszerzésére szigorított körülmények között...
Vagyis pár év múlva ugyanúgy száguldozhat 90-el a kanyarokban, ugyanúgy teheti tönkre gyerekek gyermekkorát, emberek életét, és ugyanúgy okozhat majdnem halálos, (vagy éppen) halálos baleseteket...
Hol itt az igazság?
Találtam a neten egy cikket a balesetről, de nem vitték túlzásba. Gyorsan elintézték. Például anyukámról szó sincs benne, pedig másfél órán keresztül tartott, míg kivágták a tűzoltók a kocsink roncsából...
Dehát magyarországon csak az a hír, ha Kiszel Tünci nyaralni megy...
A cikk: http://www.beol.hu/komarom-esztergom/kek-hirek-bulvar/harom-gyermek-serult-meg-a-delutani-balesetben-180060
Kategóriák: Dijja's blog Címkék: A kárhozottak királynője, Dijja, dijjas blog, fanfiction, georg listing, gustav schafer, Queen of the Damned, story, szenvedély, szenvedés, szerelem, tokio hotel, tom kaulitz, történet, vampire
Sziasztok! :) Mint látjátok, lezártam a szavazást. Az eredmény egyértelmű, úgyhogy úgy döntöttem, ma már hozom is a részeleteket. ;) Remélem tetszeni fog. A véleményekre nagyon kíváncsi vagyok, szóval jöhetnek ám. :)
Ha bármilyen kérdésetek van, azt is szívesen várom. :D
És akkor jöjjön az 5 kis részletecske. (Azért csak 5, mert nem akarom lelőni a poénokat:D)
„Mindenki egy emberként figyelt rám, az új lányra. Bár itt nem csak az „új lány” szerepéről volt szó. Annál kicsit többről. Az oké, hogyha új vagy, megbámulnak. De ha új vagy, sápadt, mint egy többhetes vízihulla, és olyan különlegesen gyönyörű, hogy az már nem is emberi – bármilyen meglepő –, duplán megbámulnak. Tapasztalat…”
„Csillogó fekete haja volt, oldalt kicsit felnyírva, felül pedig kicsit hosszabb, és hátrafésülve. Mogyoróbarna szemei szinte világítottak, főleg, hogy nagy fekete karikák övezték halálsápadt arcán. Gyönyörű volt, és tökéletes, akárcsak én. Szinte biztos voltam benne, hogy Ő is a fajtánk…”
„Olyan gyönyörű volt! Tökéletes bőr, tökéletes arcvonások. Még vámpírnak is csodaszép volt. És az a mosoly! Úgy éreztem, mentem meg kell szólítanom. Nem is tudom, mitől tartottam. Talán attól, hogy kiderül, hogy nem is vámpír. Vagy, hogy egyszerűen felpattan, elszalad, és soha nem látom többé. Bár mindkettő elég valószínűtlennek tűnt.
- Szia! – köszöntem rá magabiztosan. – Beszélhetnék veled?”
„- Bill, mégis mit művelsz? – néztem rá ijedten.
- Elhallgattatom – cibálta beljebb, majd az ajtó felé bökött. – Vigyázz, nehogy valaki bejöjjön!
Szemforgatva indultam az ajtó felé, majd neki dőltem.
- Miért nem hagytad szaladni? Szerinted hinne neki valaki?
- Jobb az óvatosság!
- Ugye nem akarod megölni? Semmi kedvem most egy hullát eltakarítani…”
„- Te… te… egy vám… - kezdte, de ekkor az erdő sűrűjéből kiugrott még egy farkas, egyenesen felé szaladt.
Erőt vettem magamon, lelöktem magamról a barna dögöt, és nekirontottam a feketének, amelyik Adyt támadta.”
Kategóriák: Für Immer Jetzt Címkék: barátság, bill kaulitz, fanfiction, für immer jetzt, georg listing, gordon tümper, gustav schafer, simone trümper, story, szenvedély, szenvedés, szerelem, tokio hotel, tom kaulitz, történet
Hellóbelló! ^^ Meghoztam a következő részecskét. :)
Látom a szavazás is szépen alakulgat. 21 szavazat, miszerint legyen a vámpíros történetből előzetes. Azt hiszem, még holnapig fennhagyom a szavazást, holnapután pedig lezárom. Bár szerintem már nem sokat fog változtatni az eddigi eredményen. :D
35. rész – Bizonytalanság
1 héttel később Samantha már meg is ismerkedhetett az esküvőszervezés örömeivel. Ám mint utóbb rájött, nem is olyan könnyű, mint amilyennek látszik, főleg ha az ember a munkája mellett csinálja. Sajnos Andreast nem igazán izgatta, hogy miként, hogyan folyik majd az esküvő menete, így aztán minden Sam nyakába szakadt. Szerencsére Jess buzgón felajánlotta segítségét.
- Jess, igazán hálás vagyok a segítségedért, és persze nektek is – nézett mosolyogva Georgra és Gustavra, akik időközben csatlakoztak a csapathoz.
- Igazán nincs mit. Erre valók a barátok! – mosolygott Jessica. – Apropó, barátok. Hol vannak az ikrek?
- Tomnak randija van – vágta rá Gustav.
- Bill pedig… hívtuk, de nem akart jönni – tette hozzá Georg kicsit halkabban.
Mintha tudta volna, mi zajlik Samantha és a fiatalabbik Kaulitz között… Jessica barátnőjére pillantott – aki lesütötte szemeit, és idegesen kezdte piszkálni a táskáját –, majd kedveséhez fordult.
- Georg drágám, elugranátok Gustavval egy kis kávéért?
- Persze. Neked is kell Sam?
- Igen, köszi, jól esne – mosolyodott el az említett.
- Jól meggondoltad, Sam? – tette fel a kérdést Jessica, mikor a két fiú már távolabb járt.
- Mire gondolsz?
Nagyon is jól tudta, mire gondol, mégis próbálta tettetni az értetlent.
- Az esküvőre, mi másra.
- Igen, miért?
- Sam, legalább légy őszinte! Láttam a reakciód, mikor az előbb szóba került Bill.
- Bill a páciensem.
- Ha csak ennyi, akkor rendben van. Mondd a szemembe, hogy Bill csak a páciensed, és semmi többet nem érzel iránta!
Samantha minden erejét összeszedte és barátnője szemeibe nézett, majd látszólag magabiztosan megszólalt.
- Bill Kaulitz a páciensem, semmi több! Andreast szeretem, és hozzá megyek feleségül.
- Hát, ha te ezt elhiszed, akkor legyen így. Csak ne bándd meg!
- Nem fogom – felelte halkan a nő, majd megpróbálta elterelni gondolatait a fekete hajú énekesről.
- Megjöttünk – huppant le Georg, majd utána Gustav. – Tessék, a két kávé – tette le az asztalra.
- Köszi – felelte egyszerre Jess és Sam.
- Na, mi volt a téma, míg elvoltunk? – kérdezte Georg vigyorogva.
- Semmi különös, drágám. Csak a szokásos női dolgok.
* * *
- Viszlát Herr Schwarz! Üdvözlöm a feleségét! – kísérte ki mosolyogva Samantha, a távozni készülő páciensét.
- Köszönöm Samantha, átadom! Vigyázzon magára!
- Meglesz. Viszontlátásra! – intett Sam még utoljára, majd becsukta az ajtót.
Fáradt sóhaj hagyta el ajkait, majd ledőlt a kanapéra, és lehunyta szemeit. Semmi kedve nem volt hazamenni, hisz tudta, hogy ott is egyedül lesz, ugyanis Andreasnak sürgősen el kellett utaznia egy amerikai alvállalathoz, ami már a csőd szélén áll. Mint tudniillik, Andreas örökölte az apja vállalkozását, ami mondhatni egy aranybánya. Andy szemében a cég áll az első helyen, mégis Samanthára mérges, hogy sokat dolgozik. Ezt még a lány sem érti…
Már éppen azon gondolkodott, miként fogja elütni az időt otthon egyedül, mikor hirtelen mocorgást hallott maga mellől. Léptek zaját. Szemei kipattantak, mikor is majdnem szívrohamot kapott. Nem más, mint Bill állt mellette.
- Te jó ég! Te mit keresel itt? És egyáltalán hogyan…? – állt fel a lány idegesen.
- Nyitva volt az ajtó. Azt hittem alszol – felelte mosolyogva a férfi.
- Hát nem – morogta, majd pakolászni kezdte iratait, csak hogy lekösse magát valamivel.
- Na, és hogy vagy? – járkált körbe a szobában Bill, miközben mindent alaposan szemügyre vett.
- Jól vagyok, köszönöm.
- Hogy halad az esküvőszervezés?
- Jól. Minek jöttél Bill? Csak azért, hogy ezeket megkérdezd? Nem hinném.
- Már meg sem látogathatlak? Nem is érdekelhet, mi van veled?
- De – bólintott. – De ne nézz hülyének!
- Isten ments! – tette fel a kezeit nevetve maga elé.
- Na jó, elmondanád végre, miért jöttél? Akkor talán megspórolhatnánk ezt a kínos beszélgetést.
- Nekem egyáltalán nem az.
- Örülök. Szóval? Hallgatlak!
- Csak tudni akartam, jól vagy-e – lépett közelebb a nőhöz, és mélyen a szemeibe nézett.
- Mondtam már, jól vagyok.
- Biztos?
- Teljesen.
- Rendben. Akkor nem is zavarok tovább – fordult sarkon, és egy szó nélkül az ajtóhoz sétált.
- Bill! – szólt utána hirtelen Sam, mire azonnal megfordult és ránézett.
- Igen?
- Vigyázz magadra! – nyögte ki lassan, hiszen azt sem tudta, mit akar mondani ezzel.
Bill csak bólintott, majd elhagyta a rendelőt.
Folyt. Köv.
Kategóriák: Für Immer Jetzt Címkék: barátság, bill kaulitz, fanfiction, für immer jetzt, georg listing, gordon tümper, gustav schafer, simone trümper, story, szenvedély, szenvedés, szerelem, tokio hotel, tom kaulitz, történet
Sziasztok! :)
Komolyan lelkiismeretfurdalásom van, hogy ennyi ideig rész nélkül hagytalak Titeket. :S Sajnálom. Tudom, hogy ezzel nemsokra mentek, de azért remélem a mostani rész legalább egy kicsit kárpótol majd.
Mivel az összlátogatottság már közelít a 15 000-hez, és a leglátogatottabb napon is közel 200-an voltatok, ezért arra gondoltam meglephetnélek titeket egy kis ízelítővel a nem rég elkezdett vámpíros történetemből. De előtte azért szavazásra bocsátom az ötletet. :P Szóval szavazzatok bátran! ;)
34. rész – „Komolyan ezt akarom?”
- Helló Andy! Bill vagyok!
- Áhh, helló Bill! Mi újság? Fáj még a szád? – kérdezte gúnyosan a szőke srác.
- Nem. Na, és neked az orrod és a szemöldököd? – vágott vissza Bill ugyancsak gunyorosan, mire Andreas elfintorodott.
- Nem.
- Találkozhatnánk?
- Milyen célból?
- Azt hiszem, el kéne beszélgetnünk egy ’s másról.
- Állok elébe. Hol és mikor?
- Negyed óra múlva ott vagyok nálad.
- Legyen. Ne késs!
- Ne aggódj, pontos leszek! – ezzel ki is nyomta a készüléket, majd felkapta a kabátját, beült a kocsijába és elhajtott.
- Késtél 2 percet – vigyorgott gúnyosan a srác, mikor ajtót nyitott.
- Szarul jár az órád, haver! – lépett be Bill az ajtón, ezzel félrelökve „barátját”.
- Szóval, miről kell nekünk beszélgetnünk?
- Tudod te azt nagyon jól!
- Csaknem a menyasszonyomra gondolsz?
- De, a menyasszonyodra, akit te versz! Milyen gyorsan vág az eszed! – ült le Bill a kanapéra, és kényelmesen hátradőlt, majd folytatta. – Szóval. Beszéljük meg civilizált emberek módjára. Én megmondom, mi lesz. Hagyd békén Samanthát, oké? Ő nem egy ilyen seggfejet érdemel, mint amilyen te vagy! Engedd szépen át őt nekem…
- Na várjunk csak! Te csak ne akard nekem megmondani, mit csináljak, jó? Attól, hogy te vagy Bill Kaulitz, még nem fogom kinyalni a segged! Eddig se tettem, most sem fogom.
- Andreas, Andreas, Andreas… Úgy látom nem értettél meg. Ez nem EGY választási lehetőség. Ez az EGYETLEN választási lehetőséged! – Bill lassan felállt a kanapéról, és odasétált a másik férfihez. – Ha nem szállsz le róla, annak komoly következményei lesznek! És azt is elárulom, hogy nem csak az orrod és a szemöldököd fogja bánni!
- Húú, de félek! Azt hiszed, meg tudsz ijeszteni, Kaulitz? Kevés vagy te ahhoz! Samantha az enyém, engem választott, és nem fogod elvenni tőlem! – Andreas állta az énekes tekintetét, aki erre csak gúnyosan elvigyorodott.
- Majd meglátjuk. Annyit elárulok még, hogy nem nyugszom addig, míg Samantha - vagy éppen te –, fel nem bontjátok az eljegyzést. Szóval kösd fel a gatyád, Andy! Na csáó! – magyarázta Bill, majd elhagyta a lakást.
Még saját magán is meglepődött. Fogalma sem volt, mi ütött belé, de jól esett neki, hogy egy kicsit szabadjára engedhette az indulatait. Diadalittasan tért haza, testvérével közös lakásába, és már tárcsázta is egyik legjobb barátja, Jessica telefonszámát.
- Szia!
- Szia, Bill! Mi a helyzet? Ugye nincs baj?
- Nem. Ne haragudj, hogy zavarlak, de úgy éreztem, beszélnem kell veled! Elmentem Andreashoz.
- És mi volt? – kérdezte izgatottan a lány.
- Megmondtam neki, hogy hagyja békén Samet. Én… én azt hiszem, tényleg érzek iránta valamit.
- Tudom, Bill. Ő is érzi azt a valamit, csak még nem biztos az érzéseiben.
- Én várok, ameddig csak kell, de segítened kell! Te vagy a barátnője, szóval, muszáj segítened! Nem mehet hozzá, ahhoz a baromhoz! Azt nem engedhetem!
* * *
- Tudod min gondolkodtam a minap, Samantha?
- Min?
- Már több mint 2 és fél éve együtt vagyunk, szeretjük egymást, sőt már a kezed is megkértem, és még mindig külön élünk. Szerinted ez normális? – nevetett fel Andreas, mire Sam kibújt az öleléséből, felült az ágyon, majd egy halvány érzelemmentes arckifejezéssel kijelentette.
- Költözz ide hozzám!
- Komolyan? – könyökölt fel a fiú is.
- Komolyan. Szerinted viccelnék ilyesmivel?
- Hát jó. Mikor?
- Akár most. Amikor akarsz.
- Oké. Akkor elszaladok néhány fontosabb holmimért, rendben?
- Jó, menj csak – bólintott Sam, miközben végignézte, ahogy Andreas feltápászkodik mellőle, majd az ajtóhoz sétál.
- Jó légy! – pillantott még vissza utoljára.
- Te is! – intett egy erőltetett mosollyal ajkain, majd visszadőlt az ágyba.
Mikor barátja elhagyta a lakást, akkor kezdte felfogni, hogy valójában miket is mondott. Tényleg jól meggondolta? Ezt akarja? Ha Andreassal fog együtt lakni, már tényleg nem lesz visszaút. Összeköltöznek, összekötik az életüket, és a Bill érzett dolgok talán feledésbe merülnek. ~ „Ez lesz a legjobb!” ~
Kicsit több mint egy óra elteltével már újra egymás karjaiban feküdtek, és a tévét bámulták.
- Mikorra tervezzük az esküvőt? – szólalt meg egyszercsak Andreas.
- Hogy mikorra? Nem tudom, szerinted?
Samantha „lelkesedése” – vagy inkább nem lelkesedése –, még önmagát is megijesztette, és újból óriási bűntudatot keltett magában.
- Mit szólnál a december elejéhez? Akkor ismerkedtünk meg.
- Úgy érted, február végén – nézett rá a lány egy kissé sértődötten. ~ „Olyan nehéz megjegyezni egy dátumot, és a kedvenc virágomat?” ~ tette hozzá még gondolatban.
Ez a kijelentés némiképp csökkentette bűntudatát. Hiszen ez egy újabb bizonyíték arra, hogy Andreas nem elég figyelmes. Először a virág, most meg ez!
Február 22. Ez volt a pontos dátum, mikor először meglátták egymást. Samantha jól emlékezett erre a napra. Egész idáig azt hitte, ez volt az a nap, mikor örökre megváltozott az élete. Mikor találkozott igaz szerelmével. Ám mikor Bill megjelent, ez a rózsaszín köd eloszlott, és ezek az apró bakik Andreastól, egyre csak azt bizonyítják, hogy tévedett. Méghozzá óriási nagyot.
- Jé, az már februárban volt?! Nahát! Na mindegy, akkor. Megfelel a decemberi dátum?
- Oké. Úgysem szeretnék nagy esküvőt. Egy hónap bőven elég lesz a szervezéshez.
- December 10?
- Oké – válaszolt elmélázva a lány.
- Akkor december 10! – nyomott egy csókot az arcára, mire Samanthában felmerült a kérdés. ~ „Komolyan ezt akarom?” ~
Folyt. Köv.
Kategóriák: Für Immer Jetzt Címkék: barátság, bill kaulitz, fanfiction, für immer jetzt, georg listing, gordon tümper, gustav schafer, simone trümper, story, szenvedély, szenvedés, szerelem, tokio hotel, tom kaulitz, történet
Sziasztok! :) Nagyon köszönöm a sok kedves kommentet. Annyira szeretlek Titeket! <333
Csak egy kis érdekesség: pontosan 10 483 az összlátogatottság!
483, a bűvös szám. :D És ami a legjobb, átléptük a 10 000-es határt! *-* Köszönöm <3
33. rész – Összezavarodva
Míg Samantha az önsajnálat és a bűntudat mocsarában mártózott, addig Tom kifejezetten jól érezte magát. Épp egy cukrászdában ült Abigail társaságában, és jóízűen falatoztak egy-egy süteményt.
- Tudod, nem sűrűn járok randizni, szóval nézd el nekem, ha valamit rosszul csinálok – vigyorgott a gitáros.
- Nyugi, szólni fogok, ha valami nem tetszik – nevetett fel a lány jókedvűen, majd folytatta. – De eddig jól csinálod.
- Akkor jó. Tudod, arra gondoltam, hogy megkérdezem… végülis ez már a harmadik randink…
- Második – szólt közbe a lány.
- Én a kávémeghívásomat is beleszámítom – vigyorodott el Tom.
- Jó, oké, igazad van, harmadik – mosolyodott el Abi is.
- Igen, szóval, ez már a harmadik randink, és én arra gondoltam, hogy megkérdezem. Lennél a barátnőm?
- Tom, azt hittem, ez már nyilvánvaló! – nézett rá Abigail felhúzott szemöldökkel, majd elvigyorodott. – Vagy te nem így gondolod?
- De, de! Csak gondoltam, ezt még nem mondtuk ki így nyíltan, úgyhogy gondoltam, itt az ideje – vigyorodott el, mire Abi felnevetett.
- Jaj, olyan kis bolond vagy, de pont ezért kedvellek – a lány áthajolt az asztal felett és egy csókot nyomott a fiú ajkaira, amit Tom igen szívesen viszonzott.
- Szóval? Abigail McGuire, lennél a barátnőm? – vigyorgott Tom.
- Ezer örömmel, Tom Kaulitz! – válaszolt bohókásan a lány, majd újabb csókot nyomott kedvese szájára.
* * *
Nem tudta, mit tegyen. Samanthának, életében talán először, tényleg, komolyan fogalma sem volt róla, hogy mit kellene tennie. Érezte, hogy Bill fontos neki, és hogy ez már több mint barátság. De valahogy úgy érezte, mégsem lenne helyes, ha ők ketten…
Ráadásul ott volt Andreas. Andy mindig is nehéz eset volt, de azért Sam mindig érezte a belőle áradó szeretetet. Megkérte a kezét, és egy kis gondolkodás után igent is mondott. De vajon jól döntött? Hosszas gondolkodás után végül áthívta magához Jessicát.
- Most mondd? Mit tegyek? – nézett tanácstalanul barátnőjére, mikor neki is elmesélte érzelmeit.
- Komoly dilemma – húzta a száját Jess.
- Hát pont ez az.
- Mit érzel pontosan Andreas iránt?
- Szeretem őt!
- De szerelmes vagy belé, vagy csak szereted? A kettő nem ugyanaz!
- Tudom. Én… nem tudom. Már nem úgy érzek iránta, mint régen, az elején. Ez tény. De sokat köszönhetek neki. Mindig is nagyon kedves és megértő volt velem. De az utóbbi időben valami megváltozott. Andreas… Andreas más lett. A dolgok kezdtek elfajulni, és mikor megütött…
- Megütött? Andreas megütött? – nézett a lányra, tágra nyílt szemekkel Jessica.
- Igen. De csak egyszer fordult elő.
- De hát, eleve a tény, hogy megtette! Samantha, ne hagyd, hogy a dolgok még inkább eldurvuljanak!
- Ezt hogy érted?
- Nem azt mondom, hogy bontsd fel az eljegyzést, mert te tudod, mit érzel, de azért légy óvatos! Ne engedd, hogy Andreas magához láncoljon, miközben te nem is vagy boldog mellette!
- Őszintén szólva, mikor megütött, nagyon kiakadtam rá, de azzal magyaráztam, hogy ő sem akarta, egyszerűen csak kiborult, és még sohasem történt ilyesmi a 2 és fél alatt, úgyhogy megbocsátottam. De mióta megjelent Bill… - hirtelen elakadt a szava.
- Azóta?
- Sokat gondolok rá. És őszintén bevallom, sokat jelent számomra. Nem tudom, miért, de már az első pillanatban, mikor megláttam, tudtam, hogy van benne valami különleges, valami leírhatatlan, ami megfogott. Tudtam, hogy segítenem kell rajta. Ahogy belenéztem abba a búskomor mogyoróbarna szemekbe, rögtön az jutott az eszembe, hogy meg kell tudnom, mitől olyan szomorú az a gyönyörű tekintet. És most, hogy már tudom, mégis úgy érzem, nem tudok rajta segíteni. Ez rettentően fáj. Nem érdemli meg, hogy szenvedjen!
- Mondok én neked valamit, Sam. Már segítettél rajta.
- Mivel? – kapta fel a fejét a lány.
- Azzal, hogy megismert téged. Mióta csak megismerkedtetek, folyamatosan javult a lelkiállapota. Lehet, hogy neked nem tűnt fel, mert te nem ismerted azelőtt. De nekünk, többieknek nagyon is feltűnt.
- Lehet. – motyogta halkan.
- Nem lehet, hanem biztos. Nézd Sam! Nem akarlak megbántani, de ezt el kell, hogy mondjam, Akaratodon kívül is magadba bolondítottad Billt, és ha te is érzel iránta valamit, akkor ne várasd, hanem cselekedj! Ha pedig neked Ő nem jelent semmit, akkor ezt mondd meg neki, mert ahogy te is mondtad, nem érdemli meg hogy szenvedjen. Épp eleget szenvedett már életében. Én elhiszem, hogy ez nehéz, hiszen szereted Andreast, és két és fél év, az mégiscsak két és fél év, de mérlegelned kell magadban, hogy mennyire szereted Andreast, és mennyit jelent neked Bill. Bill mesélt a csókotokról, és nem hinném, hogy az nem jelent neked semmit sem. Szóval…
- Bill mesélt neked a csókunkról? – Samantha csak ennyit bírt kinyögni.
Teljesen meglepte, amit Jessica mondott. Hogy ő, magába bolondította Billt?
- Igen. De ne aggódj, nem szólok róla senkinek. Becsszó! – mosolygott, majd az órájára pillantott. – Na jó, nekem most mennem kéne. De azért gondolkodj el azon, amit mondtam, jó?
- Oké – bólintott a nő halványan mosolyogva.
- Hát akkor, szia! – nyomott egy puszit az arcára, majd el is sietett.
Samantha még mindig csak állt és nézett maga elé. Most már tényleg nem tudta, mit tegyen…
Folyt. Köv.
Kategóriák: Dijja's blog Címkék: Dijja, dijjas blog, én, sajnálom, sarki fény
Sziasztok! :)
Először is, szeretnék megint bocsánatot kérni, hogy még nem volt friss. Sajnos minden percemet matekozással kell töltenem, ugyanis augusztus 27-én reggel 8-kor pótvizsgát fogok írni, hála kedves osztályfőnökömnek(aki a matektanárom is egyben), aki, hogy kifejezze szeretetét irántam, volt olyan kedves, hogy megbuktatott év végén. :S
Persze nem azt mondom, hogy én nem tehetek róla, de azért szerintem voltak olyan dolgok, amiket ha rendesen intézett volna, akkor valószínűleg nem kellett volna megbuktatnia.
Holnap ha hazajöttem a korrepetálásból, akkor megpróbálok összehozni egy részt. Tudom, hogy egyre ritkábban vagyok megint, de higyjétek el, milliószor jobban szeretnék Nektek részt írni, mint matekozni, főleg, hogy ezt a tantárgyat utálom a legeslegjobban. De sajnos vannak dolgok, amit muszáj...
Addigis, puszi <3
Más:
Sarki fény lesz ma látható az égbolton. :)
Itt a cikk: http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20100803-sarki-feny-aurora-lehet-2010-augusztus-3en-ejjel.html
Én szeretném megnézni, de nem tudom, fenn tudok-e majd maradni. :D
